Kis Szent Teréz barátainak
2024 karácsonyán
Az Ige emberré lett, hogy az Isten képére teremtett, de elbukott embert megszabadítsa, fölemelje és elvezesse az Úrral való hasonlatosságra. Isten Fia emberré lett, hogy az ember Isten gyermekévé lehessen.
A betlehemi fény felragyogott akkor is, ha Betlehem képtelen volt a megígért Megváltót felismerni és befogadni. Amit az Úr megígér, azt teljesíti is, csak az embernek rá kell hangolódnia, hogy felismerje a megvalósulás módját. A kisded Jézusban azok tudták felismerni és befogadni Izrael Istenének küldöttjét, akik az Ő hívására életük személyes igenjével válaszoltak mind szóban, mind tettekben, azok, akik az Úr iránti szeretettől vezérelve nyitottá váltak a Szentlélek vezetésére és szabadon „megfeledkeztek” arról, hogy ők maguk legyenek életük főszereplői. Ilyen volt a Szűzanya, Szent József, a betlehemi pásztorok, a napkeleti bölcsek, az igaz Simeon, Keresztelő Szent János... Mindannyiuk életében felragyog a megismert igazságért szeretetből meghozott áldozat fénye. Visszasugározzák a betlehemi csillag fényét a hétköznapi szürkeségben, a tanúságtételben, a templom homályában, az időt, teret és kultúrát átívelő keresésben. Fénylenek, mert megtalálták Őt. Hordozták, rámutattak, érte éltek, és tudatosan vagy öntudatlanul érte haltak, de mindörökre benne élnek.
A Szent Család tagjainak valószínűleg megvolt az elképzelésük a saját jövőjükről. Ez a saját elképzelés sem volt Isten nélküli, mégis az Úr másképp akarta, hogy szolgáljanak neki: belépve az Ő tervébe. Ahogy Kis Szent Teréz elmondta élete végén: Nem bántam meg, hogy odaadtam magam a Szeretetnek, földi zarándoklásuk végén minden bizonnyal a Boldogságos Szűzanya és Szent József is ugyanebben a bizonyosságban léptek az Úr színe elé. Mert szeretetből vállalták az Úr akaratát, még ha több nehézséggel járt is, mint egy kényelmesebb, de terméketlen életút, amelynek végén sokan ma is felteszik a kérdést: „Csak ennyi az emberi élet?...”
Aki befogadja a megtestesült Igét, Jézus Krisztust, és életét Őhozzá igazítja, az betelik a Szentlélek fényességével. Izajás próféta ezt mondta Jeruzsálemnek: „Kelj föl, ragyogj föl Jeruzsálem, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad.” (Iz 60, 1-2) A Krisztus-hordozó embereknek pedig valószínű ezt mondaná az ószövetség „evangélistája”, ahogyan őt nevezik: Ott ragyog benned az Úr, látszik a hiteden, reményeden, szereteteden és alázatosságodon.
Mit tett értünk a megtestesült Ige? Leszállt a mi kicsinységünkbe, törékenységünkbe és mélységeinkbe. Magára vette kiszolgáltatottságunkat. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk, emberekhez, kivéve a bűnt, amely eredetileg sem tartozott az emberhez. Magasan eredeti emberi méltóságunk fölé magasztalt, hogy részesítsen az Ő el nem múló, boldogító dicsőségében. A szeretet legdrágább árát adta. Az Atya nekünk ajándékozta Szent Fiát. A Fiú is ugyanazzal az akarattal és szeretettel nekünk ajándékozta önmagát. A Szűzanya is nekünk adta Szent Fiát, és felajánlotta az Atyának, amikor a templomban bemutatta. A Szűzanya és az Úr Jézus pedig minket ajándékoz az Atyának. Isten az embert, ember az embert, ember az Istent. Folyton áramló ajándékozás és szeretetválasz, és hálás mindenki mindenkinek, és mindenki átéli a megajándékozottságot. Mit adhatnánk ajándékba a jó Istennek? Önmagunkat, de Szent Fia hasonlatosságára alakult önmagunkat.
*
Az angyali üdvözletkor a benne fogant új élettel együtt Mária szívében új öröm forrása is fakadt. Erzsébetnél ez szavakba is ömlött. Azóta Mária egész lénye egyetlen dal: Magasztalja, magasztalja lelkem az Urat! Ezzel az ujjongó lelkülettel varrta, hímezte hónapokon át az Isten Fiához méltó babakelengyét… Boldog várakozását váratlan hír zavarta meg: Betlehembe kell menniük a népszámlálásra. Oda minden szép elgondolás! Az útra csupán néhány legeslegszükségesebbet csomagolhat össze. De zavarodottságán is felülkerekedik a bizalom, Ő jobban tudja: „Gondjába vette gyermekét, Izraelt!” Magnificat! Hosszú és fáradságos az út. Mégis: Magnificat! Szabadban kell éjszakázni, s hideg van. Akkor is: Magnificat! Kimerülés fenyeget…, de „Megemlékezik irgalmáról.” Magnificat! Betlehemben nincs szállás. Magnificat! Szegényes barlangban kell fogadni a kis Eljövendőt… Szomorú? Akkor is: Magnificat, Magnificat! Szűzanyám, taníts minket is bízni Istenben: Ő jobban tudja!, s mindig „Magnificat!”-ot dalolni veled!
*
Mária szépségét a benne levő lelki tisztaság adja, Mária Igenjét a lelkiszabadsága hordozza, Mária engedelmességét Isten iránti szeretete adja. Mária szeretetét pedig az a kapcsolat élteti, mely az imában Istenhez köti. Most hozzád szólok Mária: Mária dadogom neved, szívemben élsz, te, kegyelmes! Naponta köszöntelek Mária, Üdvözlégy, Te, Szépséges! Szépséged levonzotta a mennyet s a Szentlélek birtokába vett, átjárta lényedet és az Ige hordozójává tett. Hordoztad méhedben, hordozod szívedben, hordozod gondolataiban, tetteidben, lényedben. Az Igével vagy egységben, Fiad reményében, s a jövőt építed a mennyben Atyád szeretetében, a Szentlélekkel átitatott létben. Mária dadogom neved! Hogyan dicsérjelek? Rejtett lényed, nagyságod voltát, mint oltalmat őrzöm, s akik megsejtik, belátnak a mennybe! A te tisztaságod a menny ragyogó kincse, a földön hány teremtmény sejti meg szépséged? Minden ember hozzád fordul, kinek szíve a szépre vágyik, s szeretne mindig társaságodban élni. Mária folyton rád gondolok, s neved dadogva köszöntelek: Üdvözlégy, Te, szépséges, Istennek választott edénye, segíts bennünket bejutni a Mennybe! Ámen.
Ezekkel a gondolatokkal kívánunk további örömteli adventi készületet és áldott szent Karácsonyt!
Imával, szeretettel Katalin nővér és a marosszentgyörgyi Kis Szent Teréz Kármel közössége
A jövőre meghirdetett lelkigyakorlataink időpontjai a honlapunkon lesznek elérhetők
