Vendégfogadás

Az állandó istenkeresés a magányban olyan, mint egy „exodus”, kivonulás a „pusztába”, ahol az Úr magához ölel és vezet, hogy a szívünkhöz szóljon. 

Akik a Szentlélek ösztönzésére befogadják a hívást, hogy visszavonuljanak Krisztussal a magányba, a Mester lábaihoz ülnek, hogy hallgassák az ő szavát. Kivonulnak a pusztába, hogy megvívják lelki harcaikat, hogy részesedjenek Krisztus halálának és feltámadásának misztériumában, valamint életük gyümölcseit felajánlják az Egyház és az egész emberiség javára (vö. Konstitúció 105-106).

A teljes egészében szemlélődő szerzetesi életformához ezért szorosan hozzátartozik a klauzúra, amely ezt a pusztaságot teszi kézzelfogható tapasztalattá. Azt az életteret jelenti, ahol a közösség él. Kiterjed a kolostorépület nagy részére, a kert és a kápolna egy-egy részére. Ezt az életteret maga az Egyház biztosítja a szerzeteseknek a kívülállók számára elrendelt belépési tilalommal. 

Ez az élettér, ahonnan szándékosan kizárunk sok kép-, hang- és hírdömping jellegű információt, amelyben korlátozzuk családtagjainkkal és a számunkra legkedvesebb emberekkel való kapcsolattartásunkat is, azt a célt szolgálja, hogy valóban a pusztában éljünk egyedül az Egyetlennel, személyesen és közösségben egyaránt az Úr arcát keresve. Emiatt mondunk le tudatosan minden közvetlen apostoli tevékenységről. A mi apostoli szolgálatunk az ima szolgálata. 

Fontosnak tartjuk azonban, hogy lehetőséget kínáljunk az arra vágyóknak, hogy megmerítkezhessenek a Kármel imájában, csendjében, velünk együtt keressék az Úr arcát. Erre szolgál kolostorunk vendégrésze.

Hat kétágyas és egy egyágyas vendégszobánk van, ahová befogadjuk, és szeretettel várjuk vendégeinket egyénileg és kisebb csoportban (max 13-15 fő).