Előadás a 2024. Július 16-i Kármelhegyi Boldogasszony főünnepének búcsús-lelkinapján – Kis Szent Teréz-Kármel, Marosszentgyörgy

Az Istenszülő Oltalma

1. Mária, aki oltalmat nyert

Izrael számtalanszor megtapasztalta az őt kiválasztó Istenének gondviselő oltalmát. Ennek egyik legkiemelkedőbb tapasztalatát az Egyiptomból való kivonulás és a pusztai vándorlás során élte át. A nép maga vallja meg: „Az Úr a mi Istenünk, ő vezette ki atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. A szemünk láttára ő tette ezeket a nagy csodákat, oltalmazott minket az egész úton, amelyen végigvonultunk s az összes nép között, amelyen áthaladtunk.” (Józs 24,17)

A híres Ároni-áldás – amelyet maga az Úr adott Mózesnek, hogy így áldják meg a népet – így kezdődik: „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon!” (Szám 6,24)

A Szűzanya Izrael legnemesebb leánya. Ő az Új Éva, aki Szent Fiával letiporja az Őskígyó fejét. Ő – szeplőtelen fogantatásában - áldást és oltalmat nyert az Úrtól, szabadító Istenétől, ahogy a liturgia olyan szépen megfogalmazza.

Mit jelent ez? Az Úr a Boldogságos Szent Szüzet – Szent Fia megváltó érdeméből – eleve megoltalmazta az áteredő bűntől és annak következményeitől. A Boldogságos Szűzanya „lelke teremtésének és a testbe való beáradásának első pillanatában Isten különleges kegyelme és kiváltsága folytán Fiának, az emberi nem Megváltójának, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek szennyétől mentes maradt.”[1] Ezt az igazságot a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját kihirdető IX. Piusz pápa a bullájában így erősítette meg 1854. dec. 8-án: „Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük, kihirdetjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely szerint a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és különleges kegyéből, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt, Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért minden hívőnek erősen és állhatatosan kell hinnie.”[2]

A Szűzanya tehát az Isten és az ember legnagyobb ellenségétől, a sátántól lett megoltalmazva. És Szent Fiával ő maga az, aki megoltalmaz a sátántól. Élete nem volt mentes a fájdalmaktól, megpróbáltatásoktól, de a bűntől igen, és ez a legnagyobb rossz. A Szent Szűz az Úr kegyelmében és szeretetében élt. A hit zarándokútját járta, akárcsak mi, és mindig hűséges volt az Úr akaratához.

2. Mária, aki az Úr oltalmának közvetítője

            Az Úr Jézus amikor a kereszten saját édesanyját a mi égi édesanyánkká rendelte, abban az is benne foglaltatik, hogy ez az áldott Anya a legnagyobb gonddal őrizze, vezesse, kísérje és segítse gyermekeit, minden idők keresztény híveit. Az egyház történelme folyamán ezt számtalan esetben megtapasztalták mind az egyének, mind a legkülönfélébb közösségek. Erről tanúskodnak a Szűzanya búcsújáró helyei szerte a nagy világban, és még hány – csak a szívekben rejtőző – tapasztalat, amelyet talán ki sem mondtak, akik átélték.

Az oltalom, a menedék mindig a jó Istentől ered. Ő maga az oltalom, a biztonság, hiszen életünk végső célja is Ő, aki maga az örök boldogság. Földi zarándoklásunk végén ha Őt elnyertük, már soha többé nem kell félnünk attól, hogy elveszítjük. De amíg oda megérkezünk, az élet viharos zónáin, veszélyes területein is átvezet az út, addig nem lehetünk tétlenek, mintha mindegy volna, hogyan élünk, mert úgyis üdvözülünk.

A Szűzanya pedig ott van velünk és kísér minket. Ő egyaránt oltalmaz mind testileg, mind lelkileg, mind szellemileg. Ő az Isteni Kegyelem Anyja, mert általa jött a világra az egyetlen közvetítő Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus. (vö. 1Tim 2,5-6) A kármeliták liturgiájában ennek a misztériumnak külön emléknapja van, pont 9 nappal Kármelhegyi Boldogasszony Főünnepe előtt, július 7-én. A Szűzanya Szent Fiától nyeri oltalmazó erejét és küldetését.

3. A skapuláré, mint a Kármelhegyi Boldogasszony oltalmának jele

Mikor kapta a Kármelita Rend a Skapulárét?

1. A Szűzanya oltalma jele

Amikor Kármelita Rendünk veszélyben volt, akkor kaptuk a szent skapulárét a Szűzanya édesanyai oltalmának jeleként. „Az, hogy a Szűzanyától kaptuk a Skapulárét, az történelmi tény” – állapította meg P. Olivier Rousseau OCD. „A skapuláré számunkra a Szűzanya oltalmának jele” – mondta lényegre törően Éliane Poirot gödemesterházi gr. kat. OCD nővér. Jézusról nevezett (Avilai) Szent Terézia anyánk is felhívja a figyelmet, hogy „a Szent Szűz szokása szerint nem szűnik meg segíteni azt, aki az ő védelme alá helyezi magát.” (Alapítások Könyve 23,4) A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) OCD szűz és vértanú erre emlékeztet ma: július 16-án „megköszönjük Máriának, hogy az ’üdvösség ruhájába’ öltöztetett minket, amely az Ő anyai védelmének látható jele.”[3]

A félremete-közösséghez – akik Szent Illés próféta nyomdokait követve a Kármel-hegyén éltek  és akiknek életmódjuk a keleti szerzetesi hagyományra épült, – a keresztes hadjáratok idején számos Nyugatról érkezett zarándok és vitéz is csatlakozott és szerzetesként telepedett le az Illés-forrás körül.

1187-ben volt a III. keresztes hadjárat. (Ekkor magyarok is részt vettek a Szentföld visszafoglalásáért vívott harcokban a muzulmánok ellen. A magyar hadakat III. Béla királyunk fia, Géza herceg vezette. Mintegy 2000 magyar vitéz harcolt a Szentföldért.)

A Kármeliták életszabályát Jeruzsálemi Szent Albert (Alberto Avogadro 1150-1214, a Szent Kereszt Kanonok-rend tagja volt) latin pártiárka foglalta írásba 1206-1214 között. Ez a magyar történelemben II. András királyunk kora, aki többek között IV. Béla királyunk (*1206) és Árpádházi Szent Erzsébet (*1207) édesapja.

A Kármelita Regula megalakulásának korára már léteznek a legnagyobb lovagrendek:

Johanniták (a későbbi Máltai Lovagrend) Alapítva: 1080k.

Templomos lovagrend – Alapítva: 1118

Szent Sír-lovagrend – Alapítva: 1122

Szent Lázár-lovagrend – Alapítva: 1130

Teuton lovagrend – Alapítva: III. Keresztes hadjárat idején.

Elsőként a Szentföldön találkozott a Rend a veszélyekkel: az iszlám kegyetlen térhódítása. (megj. Az iszlám sem játék, akárcsak a medve!)

Másodszor amikor 1225-ben a Kármel-hegyéről küldöttség ment a Szentatyához, nehézkesnek tűnt, hogy a Pápa elfogadja a Kármel Reguláját, ugyanis 1 évvel korábban a IV. Lateráni Zsinat kifejezetten azt rendelte el, hogy az újabb szerzetes-intézmények a már meglevő Regulákat fogadják el.

Harmadszor: a belső nehézségekkel is meg kellett küzdeniük.

Ezekben a helyzetekben – rendi hagyományunk szerint – a Szűzanya többször is a kármeliták segítségére sietett.

Amikor kétséges volt, hogy a Pápa jóváhagyja-e a rendet, az összehívott tárgyaláson 2 bíboros nagyon ellenezte. Ám azon az éjszakán elhunyt a két bíboros, a Szűzanya pedig megjelent a Pápának és kérte: „Rendemet ne akadályozzátok!” 1226-ban III. Honorius Pápa jóvá is hagyta.

Amikor a szaracén-muzulmánok 1235 körül elfoglalták a Szentföldet, majd hamarosan a Kármel-hegyét is, a Szűzanya előre figyelmeztette a kármelitákat erre a veszélyre, hogy alkalmuk legyen elmenekülniük. Akik úgy döntöttek, hogy mégis maradnak, a vértanúság várt rájuk. 1291-ben Akkó – az utolsó keresztes erődítmény – is elesik, iszlám kézre kerül, ahol a Szent Lázár-lovagok a végsőkig harcoltak.

Az Európába hazamenekült testvérek sorsa továbbra is aggasztó volt. Kb. 1251-ben Stock Szent Simonnak – aki gyakran kérte a Kármelhegyi Boldogasszony támogatását – válaszként megjelent a Szűzanya és az oltalom jeléül a skapulárét adta, amely egyes források szerint eredetileg nem tartozott a Kármelita Rend öltözékéhez. A Szűzanya több védelmet ígért, mint amennyit Simon atya remélt: nemcsak rendje és tagjainak földi oltalmát, hanem örök üdvösségükért való anyai közbenjárását, amennyiben méltóan viselik az ő ruháját és abban az öltözékben éri őket az utolsó óra.

Ez a ruhadarab más rendeknél, de még a civil életben is munkakötényként szolgált, hogy védje az öltözetet. A Kármelben viszont a Szűzanya ruhája, amellyel felöltözteti gyermekeit. Ezáltal arra is hív, hogy öltözzünk Mária erényeibe, a Krisztus-követés útjának komolyan vétele által: a hit buzgó megélése és a szeretetben való tettekre váltása révén. Mint keresztények, szükséges, hogy párbeszédet folytassunk a világgal, mert missziós feladatunk, de nem nekünk kell a világ ízlése és mentalitása szerint alakulnunk, hanem a világnak kell megtérnie Jézus Krisztushoz.

2. A Szűzanyával kötött szövetség jele

Számos Kármelhegyi Boldogasszony-ábrázolás úgy mutatja, hogy a Szűzanya a skapulárét Stock Szent Simonra adja fel. Ez a szimbólum a középkorban arra utalt, hogy az úr/úrnő megvédi alattvalóját, az alattvaló pedig hűségesen szolgálja urát/úrnőjét. A középkori államok esetében hasonló értelemben beszélhetünk szuverén államról és vazallus (hűbéres) államról, amely szolgál a szuverén államnak (adó, katonaság stb.) és a szuverén államnak kötelessége védelmébe venni a vazallusát, ha idegenek támadnák meg.

Hasonló Szűzanya-ábrázolásokat találhatunk más rendeknél is: pl. szerviták, mercedáriusok.

A Szervita rend hét szent alapítóit a Fájdalmas Szűzanya a fekete skapuláréval ruház föl.

Fogolykiváltó Boldogasszonyt fehér (mercedárius) skapuláréval ábrázolják.

Szent Domonkos rendjében a Szűzanya jellegzetes ábrázolása, hogy rózsafüzért ad át Szent Domonkos alapítónak és Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanítónak. Leghíresebb a Pompej-i Miasszonyunk kegyképe.

A Szűzanya oltalmának egy másik ábrázolása: széttárt köpenye alatt számos nép látható. Ez a középkori Magyarországon is kedvelt ábrázolási mód volt.

A Keleti Egyházban is megtalálható a Szűzanya oltalmának jele: a szent öv (hó hágiá zóné) vagy a pokrova-ikon, amely a Szűzanya ruházatát, mint édesanyai védelmének szimbólumát ábrázolja. A Keleti egyházban az Istenszülő Oltalmának ünnepe október 1-én van:

Mind Keleten, mind Nyugaton megtapasztalta minden idők kereszténye, hogy égi Édesanyja oltalmazza őt és szövetséget köt vele, bekapcsolva őket Szent Fia üdvözítő művébe.

Szent István Királyunk Korona- és Ország-felajánlása is egy hasonló szövetség.

Stock Szent Simonhoz hasonlóan, Szent István királyunk a Szűzanya „vazallusa”, egyébként itt a földön szuverén uralkodó volt. Nem véletlen, hogy Mária Országa, a Történelmi Magyarország és Mária Rendje a Kármel, illetve a hozzá tartozó összes skapulárés a Szűzanya szövetségese. Így tehát kétszeresen vagyunk a Szűzanya szövetségesei.

3. A Szövetség gyakorlati megélése korunk szellemi harcaiban

A szerzeteseket már a kezdetektől (kb. III-VII. sz.) Krisztus katonáinak, „Miles Christi”-nek nevezték, akik Jézus Krisztus oldalán harcolnak az ősellenség ellen: imában virrasztva, az erényekben fáradozva és a lelkek megmentésén dolgozva, a vértanúk hősiességét követve.

            Prohászka Ottokár püspök azt mondja: „Nagyboldogasszony… a magyar nép hivatásának őrangyala (…) szinte nincs más hivatásunk, mint hogy a kereszténység lovagjai, a Szent Szűz választott vitézei voltunk” és teszem hozzá: kell lennünk MA!

            Szent VI. Pál pápa 1970-ben írt apostoli levelében ezt vallja: „az a nép, amelyet egykor »a keresztények ostorának« tartottak (…) a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki.”

            Szent László nagy lovagkirályunknak köszönhetjük, hogy a magyar vitézi eszményt a kereszténység oltalmára fordította.

            A keresztes lovagok, akik közül sokan a Kármel-hegyére vonultak vissza, azért mentek el a Szentföldre, hogy felszabadítsák az iszlám megszállás alól. Ezek az elvonult egykori keresztesek a Szűzanya vitézei lettek, Isten országáért. Noha a Kármelita Rend nem lovagrend, a lelki harcában mégis ott van a lovagokra jellemző szent lelkesedés, az illési tűz. Címerükben is ez a jelmondat szerepel: „Zelo zelatus sum pro Domino Deo execituum”

Ennek a vitézségnek bennünk is jelen kell lennie, kései lelki gyermekekben és kései dédunokákban, nem beszélve arról, hogy a székely nép: katona-nemzet.

A harc ma időszerűbb, mint valaha. Szellemi harcról van szó. Páncélunk a Kármelhegyi Boldogasszony skapuláréja. Ez a vállruha, amit nem bírnak elviselni a démonok, ezért akarják hitelességét – már az ún. „felvilágosodás-kora” óta – kétségbe vonni, meghazudtolni, ugyanakkor azon fáradoznak, hogy a híveket távol tartsák a skapulárétól, hogy ne vegyék fel, vagy ne viseljék kellő tisztelettel, vagy épp ellenkezőleg vakmerő bizalommal viseljék, miközben könnyelmű életet élnek, és altassák el lelkiismeretüket. Ébernek kell lennünk az ellenség taktikájával szemben! Ehhez segít az igazi alázatosság és a Szentlélek világossága.

4. A Szűzanya oltalma a lelki életben

„Monforti Gringnon Szent Lajos-Mária nagyon ajánlotta a kármelita skapuláré viselését, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szükséges a skapulárét viselő személynek tisztessége, egyenessége hozzá. A skapuláré viselete igényli, hogy »a személy elhatározza, hogy elhagyja bűneit«, vagy ha nem, akkor »a Szent Szűz hamis, álságos követőihez, azokhoz a nagyképű és megátalkodott szenteskedőkhöz tartozik, akik a Szent Szűz köpenye alatt, testükön a skapuláréval, vagy kezükben a rózsafüzérrel kiáltozzák: »Szűz Mária...« s miközben fájdalmat okoznak Jézus Krisztusnak, bűneikkel kegyetlenül keresztre feszítik őt.”^[4]

A Szent Skapuláré viselésével a Szűzanya szövetségesei lettünk. A Szűzanyával kötött szövetségünk egy meghívás egy folyamatos együttműködésre Vele és Szent Fiával. Ez olyan út, ahol mi magunk is formálódunk az életszentségben, másokat is segítünk az üdvösség felé, de még nem vagyunk szentek.

Nem tarthatjuk magunkat különbnek másoknál, hanem inkább a nagyobb megajándékozottság nagyobb hálára és viszontszeretetre kell, hogy elvezessen. A felelősségünk is nagyobb! Nem nézhetünk le senkit és nem ítélhetünk meg senkit, mintha mi már tökéletesek lennénk, mert válaszoltunk a Szűzanya hívására. Ez illúzió lenne és a gonosz szellemnek az a csapdája, amely elhiteti, hogy: „élj, ahogy akarsz, hisz rajtad van a skapuláré s úgyis üdvözülsz...” Aztán történetesen, ha ludasok lennénk valamilyen dologban, életvitelünk, szavaink, kapcsolataink – az evangélium szemszögéből - kifogásolhatóak lennének, még arra is rávehet a kísértő, hogy más becsületét befeketítsük, hogy mi fehérebbeknek látsszunk! Nagy lelki éberségre van szükségünk, mert az ellenfél nem a testvérem, aki olyan botladozó, mint én, hanem, a sátán, a közös ellenség, aki mindannyiunk bukására les, és aki ilyen meg más hasonló taktikákkal igyekszik elbotlasztani a Krisztus-követő Mária-gyermekeket.

A Szűzanya úgy oltalmaz, hogy elsősorban példát ad, hogy melyik a helyes út, amely az Örök életre vezet. Aztán figyelmeztet, hogy merre ne menjünk, s ha eltévedtünk, alázatosan valljuk meg és térjünk meg, amíg nem késő!

Egy skapulárét viselő személy is lehet botladozó, emberi gyengeségekkel tele, mert van-e ember hiba nélkül? Csak egy dolog, hogy emberi gyengeségből elesünk és másik dolog, amikor valaki rosszfélévé válik, és ahelyett, hogy saját életét igyekezne javítani, másik lelkében túrkál, de nem olyan szándékkal, hogy javítsa, hanem hogy marja – ahogy Szent Ágoston fogalmaz^[5]. Az ilyen magatartástól óvjon a Szűzanya minden skapulárést! Mert ha bűneimmel kivonom magam a Szűzanya oltalmazó palástja alól, mind lehet rajtam, akár 5 féle skapuláré is. A Szűzanya az alázatosság fegyverével oltalmaz, és Szent Terézia Anyánkkal felhívja figyelmünket, hogy „nézzük a magunk gyengeségeit, s hagyjuk a másokét!”[6] Gázai Szent Dórotheosz atya ad egy jó támpontot: a saját bűneinktől meneküljünk, mert azok ártanak nekünk, nem a másoké. Ő az örök élet szemponjából nézte, nem a földi előnyök összefüggésében, amelyeket úgyis itt hagyunk. A Szűzanya oltalmába veszi a lelki tisztaságunkat, amely felbecsülhetetlen érték, és amely alapvetően segít állapotbeli tisztaságunk megőrzésében. Kis Szent Teréz is a Szűzanyához folyamodott, hogy oltalmazza őt mindentől, ami beszennyezné tisztaságát: „könyörögtem a Győzelmes Miasszonyunkhoz azért is, hogy tartson távol tőlem mindent, ami beszennyezhetné tisztaságomat ...^[7] Egy sivatagi atyának bevallotta a gonosz szellem, hogy legtöbb lelket a paráznaság bűne által visz a pokolba.

Ma nem divat a végső dolgokról beszélni: a halálról, tisztítótűzről, a pokolról és a mennyországról. Úgy teszünk, mintha azzal, hogy nem beszélünk róluk, nem is léteznének. Ez egy háttér-módszer, hogy kikoptassák a köztudatból, és olyan hamis biztonságban táncoljunk a szakadék szélén, mintha nem is volna szakadék. Aztán, ha beleestünk, hát a mi bajunk. Ez a szeretetlenség és igazságtalanság összefonódása. Pedig a végső dolgok léteznek! A halál akkor is halál, ha nem hagyják a gyászolókat szembesülni az élet ezen valóságával, és megpróbálják tabuvá tenni a hamvasztással, stb. De az Úr igazságai mindig megmaradnak, nem fognak változni a divattal, a korszellemmel, érzelmi hullámzásainkkal, mert nem az Úrnak kell hozzánk idomulnia, hanem nekünk Hozzá visszatérni, ha azt akarjuk, hogy szeretetünk, békénk, életünk és élhető kapcsolataink legyen.

Ezért a Szűzanya az igazság reális valóságának ösvényén akar vezetni, hogy gyermekei ne essenek a tévedés - olykor végzetessé váló - csapdájába. Ő mindent megtesz értünk, hogy az örök boldogság felé segítsen. Közbenjár értünk, segít, védelmez, bíztat. Ott van mellettünk nap mint nap. Nem hiszem, hogy volna köztünk valaki, aki nem tapasztalta volna meg, akár egy hajszálnyit is a Szent Szűz gondoskodását, jelenlétét vagy szeretetét... Ő mindig itt van velünk és ott van, ahol éppen vagyunk. Most is itt van. Figyel ránk, szeret minket, betakar palástjával, bátorít, ha az életben elcsüggedtünk, lelkesít, ha ellanyhultunk vagy kiégtünk, és velünk imádkozik. A Szentlélek éltető vizét nyújtja nekünk Szent Fia Szívéből, az Élő Víz kútjából, hogy ne száradjon ki a lelkünk, hogy bő gyümölcsöt teremjen, és gazdagon megrakva jusson be az Örök Hajlékokba.

Hányszor éljük át, hogy imádkozunk, és semmi válasz... Hitünk, reményünk, szeretetünk a végsőkig próbára van téve. Vajon, tényleg magunkra vagyunk hagyva? Ha így lenne, megszűnnénk létezni. Az Úr létben tart, tehát gondunkat is viseli. És Ő, aki saját Édesanyját adta oltalmazónknak, magunkra hagyna bármilyen nehézségben? Az lehetetlen! Olykor pedig ezt érezzünk, de csak érezzük! Legfennebb mi hagytuk el Őt. Hamar térjünk vissza hozzá. Ki tudja, hogy ez ma az utolsó lehetőség...

(Kis csend, majd ima)

Eltévedtem, Istenem, keress meg! Itt vagyok. Megállok, és hagyom, hogy megtalálj! Szűzanyám, köszönöm, hogy folyamatosan oltalmaztál életem során! Hányszor mehettem volna a pokol felé! Hányszor csábított a hazug kísértő, hogy csapdába csaljon, s milyen ötletes módszerekkel... De a te szelíd jelenléted, Szeplőtelen Szívednek egy fénysugara erőteljesebb volt, mint az egész pokol együttvéve! Fel sem fogom milyen nagy hálával tartozom neked és Szent Fiadnak. Mentő-övként adtad a skapulárét, hogy túléljem életem viharos szakaszait. Hiszem, hogy ezután is gondot viselsz rám, szeretteimre, nemzetünkre, az emberiségre és segítségünkre sietsz legvégső küzdelmeinkben is.

Sokszor botladozom, gyenge vagyok. Még a javulási erőfeszítéseim is gyengék, de a te anyai kezed erős és megbízható! Kinyújtom kezem, hogy megragadjam a te szent kezedet. Belekapaszkodom a skapuláréba és segítségeddel újra nekilendülök a megtérés útjának. Vezess Szent Fiad evangéliumának útján! Segíts, hogy életet nyerjek Őáltala, Ővele és Őbenne.

Köszönöm égi Édesanyám, hogy mindig számíthattam rád, hogy amikor kérésemet meghallgattad, jobban cselekedtél az én életemben, mint ahogy azt elgondoltam. Milyen jó, hogy Te vagy a Bölcsesség Széke, aki tudja, mi a jó gyermekeinek, és csak a jót akarja. Áldj meg minket Nagyasszonyunk, hogy hűséges gyermekeid és egymásnak jó testvérei maradhassunk! Amen

Jozefa-Terézia OCD nővér,

 2024. Július 16.