Szent Terézia Benedikta

Edith Stein 1891. október 12-én született Breslauban „zsidó származású porosz állampolgár”-ként. Tanulmányait szülővárosában, majd Göttingenben végezte, ahol Husserl tanítványa, később Freiburgban tanársegédje volt. Egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot, míg végre Avilai Szent Teréz önéletrajzát olvasva megtalálta azt. 1922. január 1-jén megkeresztelkedett, 1933. október 14-én pedig belépett a kölni Kármelbe, ahol a Keresztről nevezett Terézia Benedikta nevet kapta. A Kármelben is folytathatta tudományos munkáját. 1938-ban a nácik elől a hollandiai Echt kármelita kolostorába mentették át elöljárói. 1942. augusztus 2-án Auschwitzba hurcolták, ahol augusztus 9-én megölték. Vértanúként halt meg népéért és hitéért, egészen elégő áldozatként.

II. János Pál pápa 1987. május 1-jén boldoggá, 1998. október 11-én szentté avatta, 2000-ben pedig Európa társvédőszentjévé tette meg.

Edith Stein a huszadik század egyik legjelentősebb filozófusnője. Alakja mégsem tudományos vagy tanári munkája miatt vált századunk egyik jelképévé, hanem sorsa miatt.

Edith Stein kereste az igazságot, és megtalálta Istent.

„Létezik egy olyan hívás, amely arra ösztönöz, hogy Krisztussal szenvedjünk, és ezért együttműködjünk vele a megváltás művében. Ha az Úrral egyesülten élünk, tagjai vagyunk Krisztus titokzatos Testének: Krisztus tagjaiban tovább folytatja életét s szenved bennük: az Úrral egyesülten viselt szenvedés az Ő szenvedése, bekapcsolódik a megváltás nagy művébe, és ezért termékeny. Ez az az alapelv, amelyre valamennyi szerzetesrend, különösképpen pedig a Kármel élete épül: a szabadon vállalt és örvendező szenvedés által közbenjárni a bűnösökért, és együttműködni az emberiség megváltásában” – írta egyik levelében a szíve mélyén fölismert, majd életre váltott hivatásról.

„Mosolyognom kell azon a kérdésen, hogy mennyire szoktam már meg a magányt. Életem során többnyire sokkal magányosabb voltam, mint itt (a Kármelben). Nem hiányzik semmi abból, ami odakint van, s megvan mindenem, ami odakint hiányzott, úgyhogy már csak hálát kell adnom a hivatás mindent meghaladó kegyelméért, amelyet egyáltalán nem érdemeltem meg.”

„A Szent Éjszaka: egy nemzet üdvössége, az ember üdvössége, a te üdvösséged! 
Uram, mi Istenünk, kijelöltél számunkra egy hosszú és sötét, köves és kemény utat. 
Miért a szenvedés, mely rázúdul a világra? 
Miért tűnik úgy, hogy csökken a reménység, amikor a fény kialvóban van?  
Gyakran kevesek erőim, és szinte nem remélem, hogy a fény még felragyoghat. Azonban, amikor a szívem megkövesedett egy mély fájdalomban, íme, segítséget nyújtott számomra egy világosság, egy édes csillag. Hűségesen kísért engem – és én követtem őt, eleinte tétován, aztán mindig biztosabban. Így újra megtaláltam egy kunyhó ajtaját és megláttalak Téged: Szeretet Misztériuma! 
Isten nagysága egy szűk istállóban! 
Az én szívem most jászollá változott, mely Téged vár. 
Tudom, hogy nem kell sokáig várnom. Mert ahol látod a szegénységet, Te ott vagy. Ahol könny van, Te hozod a vigasztalást, ahol reménytelenség és félelem van, ott Te simogatsz szereteteddel, mely enyhülést ad.”

(Szent Terézia Benedikta)