„Húsvéti Bárányunkat, Krisztust feláldozták” (1Kor 5,7)   

A szeretet színe vitathatatlanul a piros szín. A szeretet maximuma pedig az élet maradéktalan, nagylelkű odaadása. Isten megparancsolta Mózesnek és Izrael fiainak, hogy - azon az emlékezetes első húsvéti estén, ott Egyiptomban – vágjanak egy esztendős bárányt, és annak vérével kenjék meg annak a háznak a két ajtófélfáját és szemöldök-fáját, amelyben elköltik ezt a tűzön-sütött bárányt (vö. Kiv 12, 1-8). Izrael népét a bárány vére mentette meg azon az éjszakán, amikor elnyomóik házaiban a halál aratott. Ez a bárány előképe lett Jézus Krisztusnak, a mi Megváltónknak, aki önként adta életét, testét és vérét, hogy minket kiszabadítson a sátán, a bűn és a kárhozat hatalmából. Szeretetének tüze hevítette őt, és ez is szentelte meg keresztútját. A kereszt gyalázat-jellege Jézus Krisztus szeretetének tüzében elégett. Így a Szent Kereszt az élet, a szeretet és Isten szabadító győzelmének jelévé lett. Feláldozott húsvéti Bárányunk, Jézus Krisztus az ő szeretetének tüzében égett el. Odaadta életét, mert hatalma volt odaadni és visszavenni ( vö. Jn 10, 17-18). Ő húsvéti, győzelmes Bárányunkként jár előttünk a szeretet útján, amely az örök boldogságra vezet.

Ha ránézünk erre a fehér, tiszta bárányra, amely Jézus szeplőtelenségét és ártatlanságát szimbolizálja, és a bárányt körülvevő - szinte mozgásban levő - piros színre, bátorítást érzünk, hogy a nyomába lépjünk. Az Ő szent Vére megtisztított a keresztség szentségében, újra meg újra megtisztít a szentgyónásban és védelmébe fogad a szentáldozásban. Tisztít, gyógyít, szabadít és védelmez a Bárány Vére. Általa van életünk, üdvösségünk és feltámadásunk. „Ha feltámadtatok Krisztussal, azt keressétek, ami ott fönn van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján!” (Kol 3,1) Ha követjük ezt a győzelmes Bárányt, nem kell félnünk a mindennapok küzdelmeitől, hiszen védelmez az Ő Vére és erőt ad az ő szeretete. Ő vezet át a sötétségből a világosságra, a lelki fogságból a szabadságra, a bűnből a megigazulásra. Lépjünk bátran a nyomába és sugározzuk testvéreink felé a húsvét fényét, amint ez a gyertya is, amikor imádságainkhoz meggyújtjuk!

Állelujás, áldott húsvéti ünnepeket kívánok a magam és nővéreim nevében is,

Jozefa-Terézia OCD nővér

  Jézus Krisztus az Út, az Igazság és az Élet

Húsvéti gyertyáink kollekciója újabb példányokkal, festett mintázattal bővült. A liturgia és a belső ima ötvözése tükröződik ezeken a motívumokon. A húsvéti gyertyán rendszerint megtalálható a kereszt, az Alfa és Ómega valamint azon esztendő dátuma, amelynek húsvéti vigiliáján meggyújtjuk a gyertyát.

Ezeken a gyertyákon nem szabályos keresztek láthatók, hanem mintha élő fák lennének. Mély mondanivalója van ennek a szimbólumnak. Krisztus Urunk keresztje valóban az Élet Fájának bizonyult. Jézus Krisztus egész földi élete, kínszenvedése, megváltó keresztáldozata és feltámadása arról szól, hogy ő visszaadta az embernek az elveszített örök életet, már nem a halál uralkodik rajtunk, hanem a feltámadt Jézus Krisztus. Húsvéti fényben megvalljuk, hogy az a názáreti Jézus, akit keresztre feszítettek és valóságosan meghalt, ő valóban fel is támadt, amint előre megírták róla a próféták, és amint ő is megmondta. Így az ő keresztje a halál fölött aratott győzelem legerőteljesebb jele, és már nem a gyalázat szégyenfája. Mi pedig dicsekedjünk Urunk Jézus Krisztus keresztjében, mert benne van a mi üdvünk, életünk és feltámadásunk! Jézus az Alfa és az Ómega, a Kezdet és a Vég! Hiszen mindent általa, érte teremtett az Atya a Szentlélek erejében. És nemcsak teremtett, hanem a megváltás és a megszentelés művét is végbevitte. Az utolsó napon, amikor elérkezik az Egyház húsvétja, akkor az újjáteremtés művét is az Atya a Fiú által a Szentlélekben fogja végbevinni. Ennek vagyunk részesei, mi keresztények, hiszen a keresztséggel éppen Krisztus halálában és feltámadásában részesültünk misztikus módon. Mi a szőlővesszők rá lettünk oltva az igazi Szőlőtőre, Jézus Krisztusra, a világ  Megváltójára. Ez a húsvéti gyertya az élő Krisztus életadó keresztjére mutat, és arra hív, hogy szeretettel hordozzuk, krisztusi lelkülettel életünk keresztjeit, amelyeknek gyümölcseit a Mennyben fogjuk élvezni.

Jozefa nővér

      A Szeretet húsvéti győzelme

Ezen a húsvéti színekben pompázó gyertyán nem is akármilyen kereszt látható a görög ábécé első és utolsó betűje között, hanem egy „életrevaló”, „örömteli” kereszt, amely alakjában és ezüst színében Jézus feltámadásának dicsőségét tükrözi vissza. Mintha táncolna a kereszt. Mintha maga is megszabadult volna megalázó voltától. Hogyan? A keresztfa a zsidók számára az átok és szégyen jelképe volt, a pogányok számára a büntetés és megtorlás eszköze. Jézus Krisztus az ő húsvéti misztériumával nemcsak az elbukott embert emelte föl, hanem a keresztet is megdicsőítette. A keresztet elsőként maga Jézus Krisztus magasztalta fel, azon a bizonyos nagypénteken, amikor Szent Vérével szentelte meg azt, amit számára bitófának szántak. Ezért a benne hívő keresztények a megváltás győzelmét vallják meg valahányszor keresztet vetnek magukra, vagy ékszerként viselik, házaikban tisztelik, vagy akár autójukban magukkal viszik utazásaik során, stb. Ha Jézus Krisztus nem támadt volna fel, nem lenne egyértelmű számunkra, hogy kereszthalála voltaképpen a győzelmek győzelme volt. Épp a feltámadásba vetett hitünk segít abban, hogy életünk keresztjeit Jézus Krisztus önfeláldozó szeretetével és húsvéti lelkesedéssel hordozzuk. Nem biztos, hogy mindig derűs arccal tudjuk viselni keresztünket, de a szív csendjében, feltámadt Megváltónkba kapaszkodva. Így teret engedünk a halál Legyőzőjének, hogy áldássá változtassa azt, amit mi olykor túl nagy tehernek, nyűgnek élünk meg. A piros szín kiemeli azt az igazságot, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” (Jn 3,16) Újíts meg hitünkben, feltámadt Üdvözítőnk, hogy életünk legyen Benned, bőségesen!

Jozefa nővér

 Nagyböjti gyertya-pár

E gyertya-pár nemcsak azért tartozik össze , mert oltár-gyertyák, hanem a szimbólumát tekintve is. Egymáshoz rendeltettek mind a szín-kombinációban, mind teológiai-lelki üzenetében. Nagyböjtben egyszerre tekintünk Jézus Krisztusra és a Szent Keresztre. A megfeszített Jézus Krisztus az egész világ Alfája és Ómegája, de ugyanakkor az Univerzum Origója is, vagyis a középpontja. Általa kerül egyensúlyba a megváltott világ. A megtérő, bűnbánó ember is csak Krisztus Urunk megváltó szeretete és győzelme által kerülhet újra egyensúlyba Istennel, önmagával, embertársaival, a természettel és az Anyaszentegyházzal. Ezt a kiengesztelődés szentségében és az Eucharisztia misztériumában élheti át. Nagyböjti megtérésünk központja tehát Jézus Krisztus és az Ő megváltó keresztáldozata. Ezt ünnepeljük a szentmisében is, mégpedig húsvéti hittel. Azt mondja Jeruzsálemi Szent Cirill püspök és egyháztanító, hogy „vallom a keresztet, mert hiszek a feltámadásban!” A szentmisében is kijelentjük: „halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jösz.” Keresztes Szent János atyánk komolyan elgondolkodtat azzal a kijelentésével, hogy: „Aki nem keresi Krisztus keresztjét, az nem keresi dicsőségét sem.” S milyen igaza van. Ha nem éljük át az elmúlás valóságát, törékenységünket, bűnös voltunkat, akkor a feltámadást is komolytalan „happy-and”-nek fogjuk fel, és elmegyünk a mélységek lényege mellett, hogy Jézus Krisztus valóban hozzánk hasonló emberi testben élt közöttünk, a bűnt leszámítva. Ő valóban ártatlanul szenvedett értünk, bűnösökért, hogy megmentsen az örök kárhozattól. Ő valóságosan kínhalált szenvedett, eltemették és valóban feltámadt. Benne van győzelmünk, életünk és feltámadásunk. Ő mondta: „aki bennem hisz, annak örök élete van” (Jn 6,40.47) Szavai igazak és hitelesek. Tényleg hiszek benne? Uram, add, hogy valódi hittel higgyek benned, és úgy kövesselek, ahogy Te akarod. Segíts, hogy belépve eucharisztikus misztériumodba, feltámadásod hiteles tanújaként világíthassak, mint ez a két gyertya, ha meggyújtják.

Jozefa nővér

    Az élető Remény

Vajon a remény szavunk benne van-e kortársaink szótárában? Sem az önzés, sem a kiégés, sem a céltalanság sem az emberi méltóság levetkőzése nem ad reményt, amely életre vezetne. Kora tavasszal, amikor megtörik a zord tél, beköszönt az újjászületés csendje. A természet első zsengéit szemlélve, megtelik az ember lelke reménnyel. A hajnal pirkadása, amikor megtörik a sötétség hatalma, hasonlóan reményt ébreszt a lélekben.

Lelkünk mélyére tekintve, reménykedve keressük létünk forrását, megtartóját és kibontakoztatóját, a három személyű egy igaz Istent. Ugyanez a remény tölt el egy-egy kilátástalannak tűnő élethelyzetben is. Homályban tapogatózó gondolatainkat egyszer csak megvilágítja az Ige egy-egy olykor halvány, máskor erősebb fénysugara. Van remény, van még tovább! Lehet, hogy ma még nem látom, hogyan valósul meg, de az Úr, aki lelkem mélyén él, ő látja. Ezt a reményt is ő maga adja. „A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5,5) Ez nem más, mint éltető szeretet, amely túlmutat a földi élet minden beteljesedésén. Túlmutat az ideigtartó reményecskéinken és tekintetünket az örök élet realitása felé vonzza. Ez a remény táplálja hitünket, hogy a jó Isten beteljesíti ígéreteit. Rábízhatom az életem, komolyan vehetem szavát és hittel követhetem Őt. Ez a remény a bizalmat és tevékeny

A megtisztult szív öröme

Nagyböjt IV. vasárnapját, az öröm vasárnapjának nevezzük. Liturgikus színe a rózsaszín, az öröm színe. Nagyböjt folyamán igyekszünk megtisztulni a bűntől, törekszünk Krisztus Urunk nyomdokain a húsvéti újjászületés befogadására, ugyanakkor tudatosan készülünk az örök húsvétra, amelynek zálogát Jézus Krisztus feltámadásában már megkaptuk.

 „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!”/

„Emlékezz meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel!”

Anyaszentegyházunk hamvazó szerdán megtérésre és bűnbánatra szólítja fel a Krisztus-hívőket. E két felszólítás közül az egyiket mondja a pap, amikor - a bűnbánat jeleként - megáldott hamut hint a hívek fejére. A keresztények 40 napos húsvéti előkészülete Jézus Krisztus 40 napos pusztai böjtjében gyökerezik. Ha megnézzük ezeknek a gyertyáknak a mélyről jövő szimbolikáját, láthatjuk, hogy kereszt alakú, világosabb  lila háttérből emelkedik ki a sötétebb lila kereszt, amelyet ezüst fény vesz körül. Nagyon találóan fejezi ki a bűnbánat és megtérés mélységét. Hosszasan szemlélve ezt a motívumot, az ember nem érzi idegennek az Egyház azon – ma már ritkábban használt felszólítását –, hogy: „Emlékezz meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel!” Szükségünk van az igazság talajára, ahhoz, hogy Isten lehajló és felemelő irgalmát a maga, valódi mélységében képesek legyünk befogadni, hogy megteremje a lelki újjászületés gyümölcsét. Ha tudom, hogy mulandó vagyok, hogy testem valóban földből vétetett és halálom után ismét visszatér az anyaföldbe, akkor döbbenek rá arra a végtelen szeretetre, hogy Isten megajándékozott azzal, hogy élőlénynek, embernek teremtett, a keresztség által gyermekévé fogadott, sőt még tovább menve, bűneimből felemel,

 eltévelyedésemből hazavár. Nem egyedül kell megtennem azt, amire képtelen vagyok, hanem egyszülött Fiát adta nekem, neked, önnek, mindannyiunkért, hogy megváltson és örök élettel ajándékozzon meg. A gyertyán levő lila szín ráhangol arra, hogy belépjünk Isten irgalmának és Jézus Krisztus szeretetből vállalt kereszthalálának a misztériumába. Az ezüst színnel körülvett mély-lila szín azt sugallja, hogy Isten szeretete körülöleli a bűnbánó lelket, és a lelki halál sírjából átvezeti a tisztulás kapuján át az Életre. Ezt a tisztulást az ezüst fény jelzi, amely körülveszi a sötétlila-keresztet. Isten irgalmában és igazságosságában tisztulunk meg. Nézzünk rá erre a gyertyára: ugye, hogy tekintetünk az ezüst színen ragad le? Valahogy a jó Isten is így tekint a bűnbánó bűnösre. Igen, mert nem az emel föl, ha bűneinket reménytelenül szemléljük, hanem ha látjuk a tisztulás fényét és átéljük annak küzdelmét, reményét és örömét. Az Úr tisztít meg bennünket, ugyanakkor mi is hozzá kell tegyünk a magunk erőfeszítését, mert ahogy Szent Ágoston mondja: „Aki megteremtett téged megkérdezésed nélkül, nem fog üdvözíteni beleegyezésed nélkül.” Igen, nagyböjti szent időnket a tisztább, önzetlenebb szeretet konkrét cselekedeteivel kell gyümölcsözőbbé tegyük. Ne féljük kimenni a pusztába, mert velünk van Jézus Krisztus, aki már legyőzte a puszta vadállatát, és vele, általa és benne mi is győzni fogunk.

Jozefa nővér

A fény teremtése

Igy szól a magyar közmondás: „mindenki magából indul ki.” Talán a Teremtő is így van vele. Ő aki, a teremtetlen Fény, a látható világ teremtésekor így szól: „Legyen világosság!” És meglett a világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó. Aztán Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. (Vö. Ter 1, 3-4) Ezen a gyertya-motívumon mintha a fény születése jelenne meg, ahogy kiárad az Univerzumban. Alul egy arany szál húzódik végig, akár Isten keze nyoma, aki szétválasztotta a világosságot a sötétségtől. És mégis, az éjszaka sem teljesen sötét, mert a csillagok fénye azt hirdeti, hogy a Fény a sötétségen is Úr. Ez a felfelé húzódó arany szál ugyanakkor befelé iránytja a tekintetet, hogy az ember magában is válassza szét – a Szentlélek segítségével – a világosságot és jóságot a sötétségtől és gonoszságtól. Csak így tud együttműködni a Teremtő kezével, aki fölemeli az őt kereső gyermekét, a teremtés koronáját és elvezetvén az örök világosságra, üdvözíti. Ezt pedig épp a gyertya lángja jelképezi, mihelyt meggyújtjuk ezt a gyertyát.

Életünkben is megszületik a fény, amikor Isten igéjét és az Anyaszentegyház tanítását nyitott szívvel befogadjuk és engedjük, hogy átjárja lelkünk minden rétegét, és életet fakasszon. Ő tesz alkalmassá, hogy kibontakozzon életünk során Krisztus Világossága, amelyet nekünk adott. De nemcsak megőrzésre kaptuk, hanem, hogy általa mi is megvilágítsuk embertársaink számára az Életre vezető igaz utat. Nem valami nagy dolgot kér tőlünk a világosság Alkotója, hanem csak azt, hogy lámpásunk üvege mindig tiszta legyen, hogy a fény másokhoz is eljusson. Nem mi vagyunk a világosság, hanem Ő, aki kezdetben volt: az Atyánál levő Ige, akiben élet volt és ez az élet volt az emberek világossága (vö. Jn 1,1-4). Ha Krisztust adjuk embertársainknak: igazságát és szeretetét, akkor igazi fényt adtunk, egyébként semmit sem adtunk, mert csak a Szeretet örök és annak művei maradnak meg. Isten maga a Szeretet. (vö. 1Jn 4,8)

Jozefa nővér