Előadás a 2024. Július 16-i Kármelhegyi Boldogasszony főünnepének búcsús-lelkinapján – Kis Szent Teréz-Kármel, Marosszentgyörgy

 

Az Istenszülő Oltalma

 

  1. Mária, aki oltalmat nyert

 

Izrael számtalanszor megtapasztalta az őt kiválasztó Istenének gondviselő oltalmát. Ennek egyik legkiemelkedőbb tapasztalatát az Egyiptomból való kivonulás és a pusztai vándorlás során élte át. A nép maga vallja meg: „Az Úr a mi Istenünk, ő vezette ki atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. A szemünk láttára ő tette ezeket a nagy csodákat, oltalmazott minket az egész úton, amelyen végigvonultunk s az összes nép között, amelyen áthaladtunk.” (Józs 24,17)

A híres Ároni-áldás – amelyet maga az Úr adott Mózesnek, hogy így áldják meg a népet – így kezdődik: „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon!” (Szám 6,24)

A Szűzanya Izrael legnemesebb leánya. Ő az Új Éva, aki Szent Fiával letiporja az Őskígyó fejét. Ő – szeplőtelen fogantatásában - áldást és oltalmat nyert az Úrtól, szabadító Istenétől, ahogy a liturgia olyan szépen megfogalmazza.

Mit jelent ez? Az Úr a Boldogságos Szent Szüzet – Szent Fia megváltó érdeméből – eleve megoltalmazta az áteredő bűntől és annak következményeitől. A Boldogságos Szűzanya „lelke teremtésének és a testbe való beáradásának első pillanatában Isten különleges kegyelme és kiváltsága folytán Fiának, az emberi nem Megváltójának, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek szennyétől mentes maradt.”[1] Ezt az igazságot a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját kihirdető IX. Piusz pápa a bullájában így erősítette meg 1854. dec. 8-án: „Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük, kihirdetjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely szerint a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és különleges kegyéből, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt, Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért minden hívőnek erősen és állhatatosan kell hinnie.”[2]

A Szűzanya tehát az Isten és az ember legnagyobb ellenségétől, a sátántól lett megoltalmazva. És Szent Fiával ő maga az, aki megoltalmaz a sátántól. Élete nem volt mentes a fájdalmaktól, megpróbáltatásoktól, de a bűntől igen, és ez a legnagyobb rossz. A Szent Szűz az Úr kegyelmében és szeretetében élt. A hit zarándokútját járta, akárcsak mi, és mindig hűséges volt az Úr akaratához.

 

  1. Mária, aki az Úr oltalmának közvetítője

        

            Az Úr Jézus amikor a kereszten saját édesanyját a mi égi édesanyánkká rendelte, abban az is benne foglaltatik, hogy ez az áldott Anya a legnagyobb gonddal őrizze, vezesse, kísérje és segítse gyermekeit, minden idők keresztény híveit. Az egyház történelme folyamán ezt számtalan esetben megtapasztalták mind az egyének, mind a legkülönfélébb közösségek. Erről tanúskodnak a Szűzanya búcsújáró helyei szerte a nagy világban, és még hány – csak a szívekben rejtőző – tapasztalat, amelyet talán ki sem mondtak, akik átélték.

Az oltalom, a menedék mindig a jó Istentől ered. Ő maga az oltalom, a biztonság, hiszen életünk végső célja is Ő, aki maga az örök boldogság. Földi zarándoklásunk végén ha Őt elnyertük, már soha többé nem kell félnünk attól, hogy elveszítjük. De amíg oda megérkezünk, az élet viharos zónáin, veszélyes területein is átvezet az út, addig nem lehetünk tétlenek, mintha mindegy volna, hogyan élünk, mert úgyis üdvözülünk.

A Szűzanya pedig ott van velünk és kísér minket. Ő egyaránt oltalmaz mind testileg, mind lelkileg, mind szellemileg. Ő az Isteni Kegyelem Anyja, mert általa jött a világra az egyetlen közvetítő Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus. (vö. 1Tim 2,5-6) A kármeliták liturgiájában ennek a misztériumnak külön emléknapja van, pont 9 nappal Kármelhegyi Boldogasszony Főünnepe előtt, július 7-én. A Szűzanya Szent Fiától nyeri oltalmazó erejét és küldetését.

 

  1. A skapuláré, mint a Kármelhegyi Boldogasszony oltalmának jele

 

Mikor kapta a Kármelita Rend a Skapulárét?

 

  1. A Szűzanya oltalma jele

Amikor Kármelita Rendünk veszélyben volt, akkor kaptuk a szent skapulárét a Szűzanya édesanyai oltalmának jeleként. „Az, hogy a Szűzanyától kaptuk a Skapulárét, az történelmi tény” – állapította meg P. Olivier Rousseau OCD. „A skapuláré számunkra a Szűzanya oltalmának jele” – mondta lényegre törően Éliane Poirot gödemesterházi gr. kat. OCD nővér. Jézusról nevezett (Avilai) Szent Terézia anyánk is felhívja a figyelmet, hogy „a Szent Szűz szokása szerint nem szűnik meg segíteni azt, aki az ő védelme alá helyezi magát.” (Alapítások Könyve 23,4) A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) OCD szűz és vértanú erre emlékeztet ma: július 16-án „megköszönjük Máriának, hogy az ’üdvösség ruhájába’ öltöztetett minket, amely az Ő anyai védelmének látható jele.”[3]

A félremete-közösséghez – akik Szent Illés próféta nyomdokait követve a Kármel-hegyén éltek  és akiknek életmódjuk a keleti szerzetesi hagyományra épült, – a keresztes hadjáratok idején számos Nyugatról érkezett zarándok és vitéz is csatlakozott és szerzetesként telepedett le az Illés-forrás körül.

1187-ben volt a III. keresztes hadjárat. (Ekkor magyarok is részt vettek a Szentföld visszafoglalásáért vívott harcokban a muzulmánok ellen. A magyar hadakat III. Béla királyunk fia, Géza herceg vezette. Mintegy 2000 magyar vitéz harcolt a Szentföldért.)

A Kármeliták életszabályát Jeruzsálemi Szent Albert (Alberto Avogadro 1150-1214, a Szent Kereszt Kanonok-rend tagja volt) latin pártiárka foglalta írásba 1206-1214 között. Ez a magyar történelemben II. András királyunk kora, aki többek között IV. Béla királyunk (*1206) és Árpádházi Szent Erzsébet (*1207) édesapja.

Kármelita Regula megalakulásának korára már léteznek a legnagyobb lovagrendek:

Johanniták (a későbbi Máltai Lovagrend) Alapítva: 1080k.

Templomos lovagrend – Alapítva: 1118

Szent Sír-lovagrend – Alapítva: 1122

Szent Lázár-lovagrend – Alapítva: 1130

Teuton lovagrend – Alapítva: III. Keresztes hadjárat idején.

Elsőként a Szentföldön találkozott a Rend a veszélyekkel: az iszlám kegyetlen térhódítása. (megj. Az iszlám sem játék, akárcsak a medve!)

Másodszor amikor 1225-ben a Kármel-hegyéről küldöttség ment a Szentatyához, nehézkesnek tűnt, hogy a Pápa elfogadja a Kármel Reguláját, ugyanis 1 évvel korábban a IV. Lateráni Zsinat kifejezetten azt rendelte el, hogy az újabb szerzetes-intézmények a már meglevő Regulákat fogadják el.

Harmadszor: a belső nehézségekkel is meg kellett küzdeniük.

Ezekben a helyzetekben – rendi hagyományunk szerint – a Szűzanya többször is a kármeliták segítségére sietett.

Amikor kétséges volt, hogy a Pápa jóváhagyja-e a rendet, az összehívott tárgyaláson 2 bíboros nagyon ellenezte. Ám azon az éjszakán elhunyt a két bíboros, a Szűzanya pedig megjelent a Pápának és kérte: „Rendemet ne akadályozzátok!” 1226-ban III. Honorius Pápa jóvá is hagyta.

Amikor a szaracén-muzulmánok 1235 körül elfoglalták a Szentföldet, majd hamarosan a Kármel-hegyét is, a Szűzanya előre figyelmeztette a kármelitákat erre a veszélyre, hogy alkalmuk legyen elmenekülniük. Akik úgy döntöttek, hogy mégis maradnak, a vértanúság várt rájuk. 1291-ben Akkó – az utolsó keresztes erődítmény – is elesik, iszlám kézre kerül, ahol a Szent Lázár-lovagok a végsőkig harcoltak.

Az Európába hazamenekült testvérek sorsa továbbra is aggasztó volt. Kb. 1251-ben Stock Szent Simonnak – aki gyakran kérte a Kármelhegyi Boldogasszony támogatását – válaszként megjelent a Szűzanya és az oltalom jeléül a skapulárét adta, amely egyes források szerint eredetileg nem tartozott a Kármelita Rend öltözékéhez. A Szűzanya több védelmet ígért, mint amennyit Simon atya remélt: nemcsak rendje és tagjainak földi oltalmát, hanem örök üdvösségükért való anyai közbenjárását, amennyiben méltóan viselik az ő ruháját és abban az öltözékben éri őket az utolsó óra.

Ez a ruhadarab más rendeknél, de még a civil életben is munkakötényként szolgált, hogy védje az öltözetet. A Kármelben viszont a Szűzanya ruhája, amellyel felöltözteti gyermekeit. Ezáltal arra is hív, hogy öltözzünk Mária erényeibe, a Krisztus-követés útjának komolyan vétele által: a hit buzgó megélése és a szeretetben való tettekre váltása révén. Mint keresztények, szükséges, hogy párbeszédet folytassunk a világgal, mert missziós feladatunk, de nem nekünk kell a világ ízlése és mentalitása szerint alakulnunk, hanem a világnak kell megtérnie Jézus Krisztushoz.

 

  1. A Szűzanyával kötött szövetség jele

 

Számos Kármelhegyi Boldogasszony-ábrázolás úgy mutatja, hogy a Szűzanya a skapulárét Stock Szent Simonra adja fel. Ez a szimbólum a középkorban arra utalt, hogy az úr/úrnő megvédi alattvalóját, az alattvaló pedig hűségesen szolgálja urát/úrnőjét. A középkori államok esetében hasonló értelemben beszélhetünk szuverén államról és vazallus (hűbéres) államról, amely szolgál a szuverén államnak (adó, katonaság stb.) és a szuverén államnak kötelessége védelmébe venni a vazallusát, ha idegenek támadnák meg.

Hasonló Szűzanya-ábrázolásokat találhatunk más rendeknél is: pl. szerviták, mercedáriusok.

Szervita rend hét szent alapítóit a Fájdalmas Szűzanya a fekete skapuláréval ruház föl.

Fogolykiváltó Boldogasszonyt fehér (mercedárius) skapuláréval ábrázolják.

Szent Domonkos rendjében a Szűzanya jellegzetes ábrázolása, hogy rózsafüzért ad át Szent Domonkos alapítónak és Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanítónak. Leghíresebb a Pompej-i Miasszonyunk kegyképe.

A Szűzanya oltalmának egy másik ábrázolása: széttárt köpenye alatt számos nép látható. Ez a középkori Magyarországon is kedvelt ábrázolási mód volt.

Keleti Egyházban is megtalálható a Szűzanya oltalmának jele: a szent öv (hó hágiá zóné) vagy a pokrova-ikon, amely a Szűzanya ruházatát, mint édesanyai védelmének szimbólumát ábrázolja. A Keleti egyházban az Istenszülő Oltalmának ünnepe október 1-én van:

Mind Keleten, mind Nyugaton megtapasztalta minden idők kereszténye, hogy égi Édesanyja oltalmazza őt és szövetséget köt vele, bekapcsolva őket Szent Fia üdvözítő művébe.

Szent István Királyunk Korona- és Ország-felajánlása is egy hasonló szövetség.

Stock Szent Simonhoz hasonlóan, Szent István királyunk a Szűzanya „vazallusa”, egyébként itt a földön szuverén uralkodó volt. Nem véletlen, hogy Mária Országa, a Történelmi Magyarország és Mária Rendje a Kármel, illetve a hozzá tartozó összes skapulárés a Szűzanya szövetségese. Így tehát kétszeresen vagyunk a Szűzanya szövetségesei.

 

  1. A Szövetség gyakorlati megélése korunk szellemi harcaiban

 

A szerzeteseket már a kezdetektől (kb. III-VII. sz.) Krisztus katonáinak, „Miles Christi”-nek nevezték, akik Jézus Krisztus oldalán harcolnak az ősellenség ellen: imában virrasztva, az erényekben fáradozva és a lelkek megmentésén dolgozva, a vértanúk hősiességét követve.

            Prohászka Ottokár püspök azt mondja: „Nagyboldogasszony… a magyar nép hivatásának őrangyala (…) szinte nincs más hivatásunk, mint hogy a kereszténység lovagjai, a Szent Szűz választott vitézei voltunk” és teszem hozzá: kell lennünk MA!

            Szent VI. Pál pápa 1970-ben írt apostoli levelében ezt vallja: „az a nép, amelyet egykor »a keresztények ostorának« tartottak (…) a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki.”

            Szent László nagy lovagkirályunknak köszönhetjük, hogy a magyar vitézi eszményt a kereszténység oltalmára fordította.

            A keresztes lovagok, akik közül sokan a Kármel-hegyére vonultak vissza, azért mentek el a Szentföldre, hogy felszabadítsák az iszlám megszállás alól. Ezek az elvonult egykori keresztesek a Szűzanya vitézei lettek, Isten országáért. Noha a Kármelita Rend nem lovagrend, a lelki harcában mégis ott van a lovagokra jellemző szent lelkesedés, az illési tűz. Címerükben is ez a jelmondat szerepel: „Zelo zelatus sum pro Domino Deo execituum”

Ennek a vitézségnek bennünk is jelen kell lennie, kései lelki gyermekekben és kései dédunokákban, nem beszélve arról, hogy a székely nép: katona-nemzet.

A harc ma időszerűbb, mint valaha. Szellemi harcról van szó. Páncélunk a Kármelhegyi Boldogasszony skapuláréja. Ez a vállruha, amit nem bírnak elviselni a démonok, ezért akarják hitelességét – már az ún. „felvilágosodás-kora” óta – kétségbe vonni, meghazudtolni, ugyanakkor azon fáradoznak, hogy a híveket távol tartsák a skapulárétól, hogy ne vegyék fel, vagy ne viseljék kellő tisztelettel, vagy épp ellenkezőleg vakmerő bizalommal viseljék, miközben könnyelmű életet élnek, és altassák el lelkiismeretüket. Ébernek kell lennünk az ellenség taktikájával szemben! Ehhez segít az igazi alázatosság és a Szentlélek világossága.

 

  1. A Szűzanya oltalma a lelki életben

 

„Monforti Gringnon Szent Lajos-Mária nagyon ajánlotta a kármelita skapuláré viselését, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szükséges a skapulárét viselő személynek tisztessége, egyenessége hozzá. A skapuláré viselete igényli, hogy »a személy elhatározza, hogy elhagyja bűneit«, vagy ha nem, akkor »a Szent Szűz hamis, álságos követőihez, azokhoz a nagyképű és megátalkodott szenteskedőkhöz tartozik, akik a Szent Szűz köpenye alatt, testükön a skapuláréval, vagy kezükben a rózsafüzérrel kiáltozzák: »Szűz Mária...« s miközben fájdalmat okoznak Jézus Krisztusnak, bűneikkel kegyetlenül keresztre feszítik őt.”[4]

A Szent Skapuláré viselésével a Szűzanya szövetségesei lettünk. A Szűzanyával kötött szövetségünk egy meghívás egy folyamatos együttműködésre Vele és Szent Fiával. Ez olyan út, ahol mi magunk is formálódunk az életszentségben, másokat is segítünk az üdvösség felé, de még nem vagyunk szentek.

Nem tarthatjuk magunkat különbnek másoknál, hanem inkább a nagyobb megajándékozottság nagyobb hálára és viszontszeretetre kell, hogy elvezessen. A felelősségünk is nagyobb! Nem nézhetünk le senkit és nem ítélhetünk meg senkit, mintha mi már tökéletesek lennénk, mert válaszoltunk a Szűzanya hívására. Ez illúzió lenne és a gonosz szellemnek az a csapdája, amely elhiteti, hogy: „élj, ahogy akarsz, hisz rajtad van a skapuláré s úgyis üdvözülsz...” Aztán történetesen, ha ludasok lennénk valamilyen dologban, életvitelünk, szavaink, kapcsolataink – az evangélium szemszögéből - kifogásolhatóak lennének, még arra is rávehet a kísértő, hogy más becsületét befeketítsük, hogy mi fehérebbeknek látsszunk! Nagy lelki éberségre van szükségünk, mert az ellenfél nem a testvérem, aki olyan botladozó, mint én, hanem, a sátán, a közös ellenség, aki mindannyiunk bukására les, és aki ilyen meg más hasonló taktikákkal igyekszik elbotlasztani a Krisztus-követő Mária-gyermekeket.

Szűzanya úgy oltalmaz, hogy elsősorban példát ad, hogy melyik a helyes út, amely az Örök életre vezet. Aztán figyelmeztet, hogy merre ne menjünk, s ha eltévedtünk, alázatosan valljuk meg és térjünk meg, amíg nem késő!

Egy skapulárét viselő személy is lehet botladozó, emberi gyengeségekkel tele, mert van-e ember hiba nélkül? Csak egy dolog, hogy emberi gyengeségből elesünk és másik dolog, amikor valaki rosszfélévé válik, és ahelyett, hogy saját életét igyekezne javítani, másik lelkében túrkál, de nem olyan szándékkal, hogy javítsa, hanem hogy marja – ahogy Szent Ágoston fogalmaz[5]. Az ilyen magatartástól óvjon a Szűzanya minden skapulárést! Mert ha bűneimmel kivonom magam a Szűzanya oltalmazó palástja alól, mind lehet rajtam, akár 5 féle skapuláré is. A Szűzanya az alázatosság fegyverével oltalmaz, és Szent Terézia Anyánkkal felhívja figyelmünket, hogy „nézzük a magunk gyengeségeit, s hagyjuk a másokét!”[6] Gázai Szent Dórotheosz atya ad egy jó támpontot: a saját bűneinktől meneküljünk, mert azok ártanak nekünk, nem a másoké. Ő az örök élet szemponjából nézte, nem a földi előnyök összefüggésében, amelyeket úgyis itt hagyunk. A Szűzanya oltalmába veszi a lelki tisztaságunkat, amely felbecsülhetetlen érték, és amely alapvetően segít állapotbeli tisztaságunk megőrzésében. Kis Szent Teréz is a Szűzanyához folyamodott, hogy oltalmazza őt mindentől, ami beszennyezné tisztaságát: „könyörögtem a Győzelmes Miasszonyunkhoz azért is, hogy tartson távol tőlem mindent, ami beszennyezhetné tisztaságomat ...[7] Egy sivatagi atyának bevallotta a gonosz szellem, hogy legtöbb lelket a paráznaság bűne által visz a pokolba.

Ma nem divat a végső dolgokról beszélni: a halálról, tisztítótűzről, a pokolról és a mennyországról. Úgy teszünk, mintha azzal, hogy nem beszélünk róluk, nem is léteznének. Ez egy háttér-módszer, hogy kikoptassák a köztudatból, és olyan hamis biztonságban táncoljunk a szakadék szélén, mintha nem is volna szakadék. Aztán, ha beleestünk, hát a mi bajunk. Ez a szeretetlenség és igazságtalanság összefonódása. Pedig a végső dolgok léteznek! A halál akkor is halál, ha nem hagyják a gyászolókat szembesülni az élet ezen valóságával, és megpróbálják tabuvá tenni a hamvasztással, stb. De az Úr igazságai mindig megmaradnak, nem fognak változni a divattal, a korszellemmel, érzelmi hullámzásainkkal, mert nem az Úrnak kell hozzánk idomulnia, hanem nekünk Hozzá visszatérni, ha azt akarjuk, hogy szeretetünk, békénk, életünk és élhető kapcsolataink legyen.

Ezért a Szűzanya az igazság reális valóságának ösvényén akar vezetni, hogy gyermekei ne essenek a tévedés - olykor végzetessé váló - csapdájába. Ő mindent megtesz értünk, hogy az örök boldogság felé segítsen. Közbenjár értünk, segít, védelmez, bíztat. Ott van mellettünk nap mint nap. Nem hiszem, hogy volna köztünk valaki, aki nem tapasztalta volna meg, akár egy hajszálnyit is a Szent Szűz gondoskodását, jelenlétét vagy szeretetét... Ő mindig itt van velünk és ott van, ahol éppen vagyunk. Most is itt van. Figyel ránk, szeret minket, betakar palástjával, bátorít, ha az életben elcsüggedtünk, lelkesít, ha ellanyhultunk vagy kiégtünk, és velünk imádkozik. A Szentlélek éltető vizét nyújtja nekünk Szent Fia Szívéből, az Élő Víz kútjából, hogy ne száradjon ki a lelkünk, hogy bő gyümölcsöt teremjen, és gazdagon megrakva jusson be az Örök Hajlékokba.

Hányszor éljük át, hogy imádkozunk, és semmi válasz... Hitünk, reményünk, szeretetünk a végsőkig próbára van téve. Vajon, tényleg magunkra vagyunk hagyva? Ha így lenne, megszűnnénk létezni. Az Úr létben tart, tehát gondunkat is viseli. És Ő, aki saját Édesanyját adta oltalmazónknak, magunkra hagyna bármilyen nehézségben? Az lehetetlen! Olykor pedig ezt érezzünk, de csak érezzük! Legfennebb mi hagytuk el Őt. Hamar térjünk vissza hozzá. Ki tudja, hogy ez ma az utolsó lehetőség...

 

(Kis csend, majd ima)

 

Eltévedtem, Istenem, keress meg! Itt vagyok. Megállok, és hagyom, hogy megtalálj! Szűzanyám, köszönöm, hogy folyamatosan oltalmaztál életem során! Hányszor mehettem volna a pokol felé! Hányszor csábított a hazug kísértő, hogy csapdába csaljon, s milyen ötletes módszerekkel... De a te szelíd jelenléted, Szeplőtelen Szívednek egy fénysugara erőteljesebb volt, mint az egész pokol együttvéve! Fel sem fogom milyen nagy hálával tartozom neked és Szent Fiadnak. Mentő-övként adtad a skapulárét, hogy túléljem életem viharos szakaszait. Hiszem, hogy ezután is gondot viselsz rám, szeretteimre, nemzetünkre, az emberiségre és segítségünkre sietsz legvégső küzdelmeinkben is.

Sokszor botladozom, gyenge vagyok. Még a javulási erőfeszítéseim is gyengék, de a te anyai kezed erős és megbízható! Kinyújtom kezem, hogy megragadjam a te szent kezedet. Belekapaszkodom a skapuláréba és segítségeddel újra nekilendülök a megtérés útjának. Vezess Szent Fiad evangéliumának útján! Segíts, hogy életet nyerjek Őáltala, Ővele és Őbenne.

Köszönöm égi Édesanyám, hogy mindig számíthattam rád, hogy amikor kérésemet meghallgattad, jobban cselekedtél az én életemben, mint ahogy azt elgondoltam. Milyen jó, hogy Te vagy a Bölcsesség Széke, aki tudja, mi a jó gyermekeinek, és csak a jót akarja. Áldj meg minket Nagyasszonyunk, hogy hűséges gyermekeid és egymásnak jó testvérei maradhassunk! Amen

 

Jozefa-Terézia OCD nővér,

 2024. Július 16.

 



[1] VII. Sándor pápa: „Sollicitudo omnium ecclesiarum” brévéje, 1661. dec.8. 1§, in. Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Örökmécs Kiadó – Bátonyterenye, Szent István Társulat – Budapest, 2004., 451. old.

[2] IX. Piusz pápa – „Ineffabilis Deus” bulla, 1854. dec. 8., in. Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Örökmécs Kiadó – Bátonyterenye, Szent István Társulat – Budapest, 2004., 555. old.

[3] Az angol szöveget idézve: „On the History and Spirit of Carmel”, in Collected Works (Washington, ICS, 1992), vol. 4, 1-3.) – ez közvetlenül idézve: A Kármelhegyi Boldogasszony Skapuláréja, Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány, 80. old. (Kármel folyóirat sorozataként jelent meg P. Kovács Albert OCD tartományfőnöksége idején.)

[4] Az üdvösség értékes záloga a Kármelhegyi Boldogasszony skapuláréja, Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2018., 29. old.

[5] lásd. Évközi 14. vas - Olvasmányos i. ó. 2. olvasmányában

[6] BV 3. lak. 2. fej, 13. pont, 115. old. (Sarutlan Kármelita Nővérek és Jel Kiadó, Bp 2011.

[7] Ö „A” 57r, 170. o.

 

_____________      _____________
 
 

 MÁRIÁVAL AZ ÚTON!

 

A mai napon az elmélkedésünk témáját arra építettem, hogy Máriával együtt megyünk az Ő útján és figyelünk, arra mit tanít.  A mai nap evangéliuma, amely vezet bennünket így szól:

„Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna.  Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: "Asszony, nézd, a fiad!"  Aztán a tanítványhoz fordult: "Nézd, az anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.”

Egyházunk a Kármel számára ezt a rövid evangéliumi részleted adja, hogy szemléljük. Mit jelent, ez számunkra? Ott állni Jézus keresztje alatt ez egy folyamatnak a vége. Ahhoz, hogy ott tudjak állni egy embertársam szenvedésének a tanújaként, feltételezi, hogy már egy hosszú ideje tartó kapcsolat van köztünk. Nézzük meg Mária hogyan jutott el idáig?

 

1. "Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint."                               

        Az első pontban, amikor az angyal szavára Mária igent mond az Isten tervére, csirájában benne van ez a helyzet is. Amikor igent mondunk a másik ember személyének az elfogadására, akár barátság, akár egy életre szóló kapcsolat, akár egy szolgálat keretében, azt jelenti számunkra, hogy bensőleg nyitottak vagyunk arra, hogy rá figyeljünk. A másikkal való kapcsolatban tudom meghatározni a saját életemet. S mindazok a kapcsolatok, amelyekben élek, a szívemet alkalmassá teszik arra, hogy a bennem megszülessen, növekedjen és kibontakozzon az a szeretet, amely a mennyek országához vezet el. Mária igenje, gyermeke életére való igen, az életre való igen. Amikor Mária a kereszt tövében Jézus mellett áll akkor is ezt az életet adja Jézusnak csendes jelenlétével, amire igent mondott. Ez az élet most ezen a helyzeten át ível a menybe. Nem nehezíti jelenlétével Jézus utolsó pillanatait. Mivel nem csak erre a földi életre tekint, jelenlétével tud erőt adni még akkor is, ha nem mondja ki.

 

2.  „Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta.”                         

  Amikor a pásztorok szavait a szívében megjegyezte és forgatta, vagyis sokszor elgondolkodott rajtuk, mintegy próbálta megérteni és feldolgozni. Megvolt a saját tapasztalata, s most van egy másik tapasztalat, amit a pásztorok mondanak neki. De mindezeket felülírja az anya-fia kapcsolat. Mert helyesen megélni, a szeretetet az mindannyiunk számára kihívás nem csak az élet folyamatában, hanem a nehéz helyzetekben is, amikor nincs menekvés. Amikor nem lehet kibújni a nehézségek elől, hanem oda kell állni és fel kell vállalni, végig kell menni, s ha kell, vállalni a halált is. Ezek nem könnyű dolgok, de némi segítséget nyújthatnak azok a gondolatok, amelyekkel foglalkozunk, ezért nem mindegy milyen gondolataink vannak. Mindenekelőtt jó, ha gondolatainkat Jézus és Mária személye tölti be. S lassan ezek a gondolatok imává formálódnak szívünkben. Mert minden nehézségben ezek az ima-kapcsolatok azok, melyek segítenek bennünket, hogy helyesen éljünk meg egyes nehéz helyzeteket.

 

3. „a te lelkedet is éles kard járja majd át „ 

 Egy jövendölés, amely a szenvedésre utal. Vajon eléggé fel lehet-e készülni a szenvedés elfogadására? Anélkül, hogy belemerülnénk a szenvedés érzelmes fokozásába, eléggé hűvösen mondhatjuk-e azt, hogy egy ember képes rá úgy felkészülni, hogy minden szintem meg tudja állni a helyét? Márpedig akik átmentek egy szenvedésen, amely igazán kihívó volt számukra, elmondhatják, minden szinten nem tudták megállni a helyüket. Mária, amikor ott áll a kereszt alatt, akkor a szenvedésben állja a helyét. Mi lehet a titka? Talán az, hogy az adott eseményben nem ő volt a központban, hanem Jézus. A szenvedésben is szolgált, azzal a jelenléttel, amellyel Fia mellett álhatott. Ha igyekszünk megmaradni Jézus mellett életünk minden pillanatában, akkor, amikor igazi mély szenvedésen megyünk át Jézus is jelen van a mi életünkben. Segít bennünket abban, hogy helyesen tudjunk végigmenni ezen a szenvedésen. Helyes megélésnek sikere Jézus győzelme bennünk.

 

4. Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged

Sokunknak volt már tapasztalata arról, hogy kétségbeesetten vártunk valamit vagy valakit, kerestünk valamit – vagy valakit, s nem találtuk. Fel tudjuk idézni magunkban azt a bizonytalanságot, ami akkor szívünket uralta, s minden erővel azon voltunk, hogy visszaállítsuk a biztonságban megélt állapotot? Máriának és Józsefnek is kijutott ebből a tapasztalatból, amit Mária szóvá is tett. Egy az aggodalmuk, ami a szeretetre utal, arra a hiányra, amit Jézus jelent számukra.  Ennek kapcsán egy pár kérdést tettem fel: Hiányzik-e számomra, számunkra Jézus? Volt-e már olyan tapasztalatunk, hogy annyira hiányzott, hogy nagyon kerestük jelenlétét? Ha életünk már annyira belegyökerezett a hit világába, éltünk-e meg olyant, hogy kétségbeesetten kerestük Jézust? Ami minket belevisz ebbe az imába az a szeretet, mert mi másért is keressük az Úr társaságát, ha nem az Ő jelenléte, az Ő szeretete miatt? 

 

5. „ Ő pedig így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Ezzel Jézus rámutat arra, hogy Jézust, az Atya házában mindig megtaláljuk. Vagyis az imában megvan a lehetőség, hogy találkozzunk vele. Tudom, hogy ez sem megy egyik napról a másikra még nekem se, de kérhetem Jézus segítségét: Pl. Jézusom, tégy méltóvá a Te jelenlétedre!

 

6. Ők azonban a nekik adott választ nem értették.

Nem értették a választ. Van valami, amit nem értenek, s ezt tudomásul veszik. Valahogyan így vagyunk az életben nem értünk mindent minden körülményben, s ez talán jó is így. Mert ha mindent értenénk, beleesnénk abba a csapdába, hogy elkezdenénk másokat kioktatni s ez növelné a gőgünket. Hamarosan letérnénk a helyes útról, amit Isten szánt nekünk. Azzal, hogy Mária és József nem értették Jézust, belsőleg nyitottá tette őket arra, hogy figyelemmel kísérjék Jézust. Talán ez is segítette később Máriát, amikor Jézus tanítói életútja során, nem értette Jézust, de szabadon tudta engedni.

 

7. Bármit mond nektek, tegyétek meg!

Ez az a mondat, amit feljegyeztek számunkra, amit Mária mond nekünk! Minden helyzetben és körülményben megtenni, amit Jézus mond nekem. Ez természetesnek tűnhet, de nem mindig az, az emberi természet hajlamos arra, hogy kikerülje a számára kellemetlen dolgokat. Pedig a kellemetlen dologban is úgy kell helytállni, hogy abban Jézus élete győzedelmesen nyilvánuljon meg.

 

8.  Íme, anyád és a testvéreid odakint keresnek téged!

Egy olyan helyzet, amikor a rokonok keresik fel Jézust. De milyen szándékkel? Mire irányít bennünket most ebben a helyzetben a Szűzanya? Milyen szándékkal megyünk Jézushoz? Kritizáljuk, vagy mi mondjuk meg neki, mi hogyan kellene, alakuljon a mi életünkben? Meg sem gondolva, hogy esetleg az Istennek is van terve velünk kapcsolatban. Keressük sok esetben Jézust és a Szűzanyát, hogy meggyőzük, hogy ők is úgy gondolkodjanak az életünkről, ahogyan mi?  Nem tűnik ez nevetségesnek? Igen, annak tűnik és mégis milyen sokszor beleesünk ebbe a hibába, amikor belsőleg ragaszkodunk valamihez, esetleg egy elgondolásunkhoz, egy személyhez, vagy tárgyhoz, egy feladathoz, amelynek kapcsán meg vagyunk győződve, hogy rajtunk kívül senki nem lenne képes azt jobban megoldani.  De mi is haljuk Jézus kijózanító szavait:

 

9. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám.

Mária az, aki legtökéletesebben megteszi Isten akaratát, ebben valóban tanulhatunk tőle. Hisz nem csak kimondta ezt az angyali üdvözletkor, hanem egész életében legfigyelmesebb módon meg is élte. Hisz nem kellet-e élete folyamán az imában keresnie az Isten akaratát, amikor Jézus tanítói útjáról hallotta a híreket? Nem volt-e ott azokban a helyzetekben fia mellett, amikor Jézusnak szüksége volt rá? S nem állt-e ott Jézus keresztje alatt? De igen! S ezzel elérkeztünk a mai evangélium lényegéhez, amikor….

 

10. Jézus keresztje alatt ott állt anyja…

Ott állni a Kereszt alatt azt jelenti, hogy mélységesen együtt érzek azzal, aki a kereszten van. Minden rezdülés, minden fohász, minden lélegzett az leheli, hogy valahogy segítségére lenni a megfeszített létmódban levőnek. Van a közmondás, hogy az ember akkor tudja meg ki a barát, hogy amikor bajban van ki az, aki melléáll, hogy segítségére legyen úgy, ahogy tud. Előttünk az a példa, amikor a Szűzanya ott van fia Jézus keresztje alatt, ez most arra a tényre hívja fel a figyelmünket, amikor Isten mélységében felsajdul a fájdalom, amit az ember okoz neki. Ebben a pillanatban megrendül a Mindenség Urának a szíve, mert Fia elutasításban részesül. Ennek ellenére nem szűnik meg szeretni bennünket az igazságban: mindenemet odaadtam érted. Látod, hogy milyen messzire mentél el a te Istenedtől, hogy érted ilyen nagy áldozatott kellet hoznia ahhoz, hogy visszanyerjen téged.

 

11. Talán észreveszünk azt, hogy mi is oda kell állnunk Jézus keresztje alá!

Ahhoz, hogy megismerjük magunkat, és megismerjük Jézus Krisztust, mert a kereszt alatt hull ránk a kegyelem, mely világosságot tud adni szívünkben a tiszta látáshoz. Tulajdonképpen miért fontos számunkra, hogy odaálljunk Jézus keresztje alá? Azt gondolom, a saját üdvösségünk szempontjából! Mert amikor megtapasztaltuk, milyen az, amikor megvetnek, rágalmakkal illetnek, s szó nélkül el kell viselnünk, amikor azt hiszik, hogy Isten nevéért jót tesznek, miközben bántanak minket, nagyon is megtanuljuk, hogy ott a helyünk Jézus keresztje alatt. Mert ott tudjuk megtapasztalni azt, hogy saját nyomorúságunkból van kiút Jézus által. Meglátjuk azokat is, akik segítségünkre sietnek a maguk képességeik szerint, imában hordozva minket addig, míg ki evickélünk a gödreinkből, miközben nem vagyunk képesek semmire csak egy - egy hálás röpp imára.  Itt kezdünk csak igazán alázatossá válni, mikor elismerjük nyomorúságunkat, felvállaljuk sorsunkat, s mint rejtett ajándékot oda tesszük Mária elé. Máriához való tartozásunk megadja azt a kegyelmet, hogy vele együtt eljuthatunk a mennybe. 

 

12. „Nézd az anyád!” – mondja nekünk Jézus. Ezzel arra hívja fel a figyelmünket, hogy van, akihez forduljunk bizalommal, amikor ennek szükségét érezzük. S lehet, hogy életünk minden napján szükségünk van rá, hogy felkeressük Mária társaságát azért, hogy emberségesebbek tudjunk lenni a mindennapokban. Az ő segítségével tudjuk az élet megpróbáltatásait átvészelni.

 

13. A keresztúti ájtatosságban, Jézust halála után, amikor leveszik, a keresztről, Édesanyja, Mária ölébe helyezik.

Mária az ölében tarthatja Jézust, visszajöhetnek emlékezetében azok a pillanatok, amikor még csecsemőként tartotta ölében boldogan, örömmel és tele reménnyel a jövőt illetőleg.  A mostani helyzet egészen más, az ő szívét is a fájdalomnak tőre járta át és járja át. Hisz minden földi álma elveszett. Ezt mennyire átélhetik önök, akik édesanyák, akik aggódnak saját gyermekük jövője miatt. Mégis látunk egy apróságot, ami Máriát jellemezte: Erős asszonyként tarja szent Fiát. Ők együtt vannak a Mennyei Atya tervében, együtt vállalták az Isten akaratát annak fájdalmával együtt. S mindezek a fájdalmak dicsőségükre szolgálnak.

Amikor nagyon magányosaknak érezzük magunkat, s úgy érezzük, hogy lelkünk, mint egy kisgyermek, szeretetre vágyik akkor:

 

14. Üljünk a Szűz anya ölébe Jézus mellé.


Bátran öleljük át, s az Ő ölelő karjaiban, nyugodjunk meg, engedjük meg, hogy átjárjon bennünket a Szűzanyából áradó szeretet. Először is félre kell tennünk minden félelmünket, bátortalanságunkat vagy esetleges tolakodó természetünket, mellyel magunknak akarunk megszerezni egyes előnyöket. Mert mit is jelent ott ülni Mária ölében? Azt, hogy boldog gyerek vagyok, biztonságban vagyok, szeretve vagyok. Amikor feltöltődik a szeretetre éhező szívünk az Ő szeretetével, képessé válunk, hogy másokra tekintsünk. Így legelső személy, akit megnézhetünk, s akin a tekintetünk megakad az Úr Jézus. Mit tesz Jézus édesanya ölében? Szemléli Máriát, és szemléli az Atyát, amikor feltekint. Mire tanít ez a cselekedet? Mit jelent szemlélni Máriát? Őt nézzük, s azt nézzük, ahogyan figyel bennünket. Egy olyan személyre nézzünk, aki példakép, anya. Amikor eléggé nyitottak leszünk, rádöbbenünk, hogy amikor őket figyeljük, közelükben vagyunk, magunkat is más szemmel tudjuk nézni, s lassan belsőleg egészségessé válunk. Lassan megláthatjuk, hogy mi is szeretetre méltók vagyunk. Mária élete rejtett élet, ha hozzá megyünk, belépünk abba a rejtettségbe, amelyben Ő élt. Mit jelent ebben a rejtettségben élni? Hogy nem érezzük azt a belső kényszert, amely arra biztat bennünket, hogy a középpontban legyünk, hogy életünk egy-egy eseményét szüntelenül elmondjuk mintegy igazolva mások előtt saját igazságunkat.

 

15. Mit jelent szemlélni Máriát?

Azt, hogy vegyük észre, az a környezet, amelyben élünk, a legbiztonságosabb hely, ami létezik a világon. Mikor otthonosan mozgunk Mária és Jézus jelenlétében, akkor már elmondhatjuk, hogy imáinkban „sokszor haza megyünk”. Már természetessé válik, hogy jelenlétükben élünk, s már nem arra figyelünk, hogy egy újabb jó gondolatot halljunk, egy újabb szellemesebb megközelítést, nem szellemi igényeinket akarjuk betölteni, hanem az imánk valóságos találkozássá válik, saját tapasztalattá, amiből elsősorban mi táplálkozunk, s mintegy kincset őrizzük a lelkünkben. Nem a mi beszédünk fontos ebben a találkozásban a Szűzanyával és az Úr Jézussal, hanem az a beszéd, tanítás, amiben minket részesítenek. Ebben nagy segítség számunkra a napi evangéliumról szóló tanítás. Kérdezzük meg bátran Máriát, hogy a napi evangéliumból mire akar megtanítani bennünket, s mikor feltettük ezt a kérdést, hallgassuk meg a válasz. Így lelkünket beragyogja az a fény, mely Mária szívéből tör elő és megtisztítja lelkünket a bűnöktől, melyek akadályként állnak köztem és Isten között. Mária a Kármel éke, arra hív, hogy a csendben, a rejtettségben találkozzunk Ővele. Vannak ünnepek, amikor közelebb kerülhetünk hozzá. Ide is azért jöttek, hogy a szívükben megtalálják őt. Ragadjuk meg a jelen pillanat kegyelmét, hogy találkozzunk vele. További sok kegyelmet kívánok a Máriával való találkozáshoz!

Mária Magdolna nővér

 2024. Július 16.