Évközi 20. vasárnap

Evangélium Mt 15,21-28

²¹Jézus Tírusz és Szidón vidékére vonult vissza. ²²Ott a környékről közeledett egy kánaáni asszony és hangosan kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri az ördög.” ²³De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” ²⁴Ezt felelte: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” ²⁵Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” ²⁶De visszautasította: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” ²⁷Az asszony ellentmondott: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” ²⁸Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya.

Érdekes látni, hogy ez a jelenet rögtön Jézusnak a tisztasággal kapcsolatos tanítása után következik. Tudjuk, hogy a zsidó világban a tisztaság nem a bűn hiánya, hanem az Istenhez való közeledés képessége. A farizeusok nagy fontosságot tulajdonítottak a tisztaság szabályainak, hogy méltók legyenek az imádkozásra és a templomba menésre. Jézus azonba azt mondja, hogy a tisztaság elsősorban szív és szándék kérdése. A farizeusok megbotránkoztatásának kockáztatásával kijelentette: „Ami elhagyja a szájat, a szívből származik, s ez az, ami beszennyezi az embert. A szívből törnek elő a gonosz gondolatok… (…) Ezek szennyezik be az embert. Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert” (Mt 15,19-21).

Rögtön e vitát követően Jézus úgy döntött, hogy pogány területre megy, éppen oda, ahol a zsidók szemében mindenki tisztátalan, mivel senki nem tartja meg a zsidó tisztasági törvényeket. Ez a kánaáni asszony sem, aki pogány létére Jézushoz jön. Ennek ellenére nem tétovázik, hogy megszólítsa őt és kérje, gyógyítsa meg a leányát: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri az ördög.” Valószínűleg hallott Jézus gyógyító képességéről.  

Érdekes módon Jézus nem válaszol neki. Ez arra készteti tanítványait, hogy közbelépjenek: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” Ez arra az alkalmatlankodó barátra emlékeztet, akiről Szent Lukács számol be: „Mondjuk, hogy valamelyikteknek van egy barátja, és az éjfélkor bekopog hozzá ezekkel a szavakkal: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret, útról érkezett egy barátom, s nincs mit enni adnom neki. De az kiszól: Ne zavarj! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni és adni neked. Mondom nektek: Ha azért, mert barátja, nem kel fel, hogy adjon neki; amiatt, hogy nem tágít, mégis fölkel és ad neki annyit, amennyire szüksége van” (Lk 11,5-8). Jézus ez által a példázat által az imában való állhatatosságot ajánlja. Az alkalmatlankodó özvegyasszony és a hamis bíró példázata (Lk 18,1-8) ugyanebbe az irányba mutat, és Szent Lukács pontosítja: Jézus azért mondta ezt a példázatot tanítványainak, mert „szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.” Pontosan ezt teszi ez a kánaáni asszony, aki zavarja a tanítványokat, azok pedig könyörögnek Jézushoz, hogy lépjen közbe. Erre azt válaszolja nekik, hogy ez egy idegen asszony, egy kánaáni: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.”

Ezt mondva tudatosan Isten tervének perspektívájába helyezkedik, amelynek első szakasza Izrael népre vonatkozik. Egyszer már egészen világosan állást foglalt ebben a kérdésben, amikor misszióba küldte apostolait. Máté meséli: „Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, megparancsolva nekik: »A pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá, s a szamáriaiak városaiba ne menjetek be! Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz!«” (Mt 10,5-6).  

Marie-Noëlle Thabut: Az Írások értelme