Húsvét 7. vasárnapja

Evangélium Jn 17,1b-11a

Abban az időben, amikor Jézus ebből a világból átment az Atyához, égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. ²Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. ³Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. ⁴Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. ⁵Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.

⁶Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. ⁷Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. ⁸A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. ⁹Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, ¹⁰mert a tieid – hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém –, és én megdicsőültem bennük. ¹¹Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. 

Megismétlem Jézus utolsó szavait: „Én visszatérek hozzád.” Amíg ezen a földön vagyunk, nem tudunk tanúi lenni Jézus és az Atya nagy szerető párbeszédének. Szent János beszámolója révén azonban belépünk Jézus imájába akkor, amikor visszatér Atyjához: „Én visszatérek hozzád…” Ez a nagy átkelés ideje: „Atyám, elérkezett az óra” – mondja Jézus. Ez az óra, amelyről már többször beszélt földi élete során. Az óra, amelyre úgy tűnt, hogy vágyik rá, ugyanakkor fél is tőle.

Ez az óra meghatározó, központi jelentőségű az egész történelem számára, az az óra, amelyet az egész teremtés mintegy születéskét vár, mivel ez Isten terve beteljesedésének órája. Ettől az órától kezdve többé már soha semmi nem lesz olyan, mint korábban. Ebben a döntő órában az Atya misztériuma végre feltárul a világ számára, ezért használja Jézus hangsúlyosan a „dicsőség” és „megdicsőíteni” szavakat. Bibliai értelemben egy személy dicsősége nem a hírességét vagy a mások általi ismertségét jelenti, hanem valódi értékét. Isten dicsősége, vagyis maga Isten az, aki szentsége ragyogásában megnyilatkozik az embereknek. A „megdicsőülés” szót helyettesíthetjük a „megnyilvánullal”. 

Ebben a döntő órában Isten megdicsőül, kinyilvánul Fia által, a hívők végre „megismerik” az Atyát, és belépnek a vele való intimitásba. Ezt az intimitást, amely a Fiút az Atyával egyesíti, a Fiú közli az emberekkel. Akik ezt a kinyilatkoztatást befogadják, akik hisznek Jézusban, immár hozzáférnek ehhez az ismerethez, az Atya intimitásához. Belépnek az igazi életbe: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.” Íme, ez Jézus szájából az örök élet meghatározása. Jézus jelen időben beszél, és úgy írja le az örök életet, mint egy állapotot, azok állapotát, akik ismerik Istent és Krisztust. Mi ebben az életben élünk keresztségünk óta.

Marie-Noëlle Thabut: Az Írások értelme