Advent 1. vasárnapja

Evangélium Lk 21,25-28. 34-36

²⁵Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. ²⁶Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. ²⁷Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. ²⁸Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.” ³⁴Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, ³⁵mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. ³⁶Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.” 

Ha szó szerint vesszük ezeket a sorokat, van mibe beleremegni! Azonban már találkoztunk hasonló jellegű szövegekkel. Ezeket „apokaliptikus” stílusúaknak nevezik, s tudjuk róluk, hogy nem kell mindjárt szó szerint venni! Sajnos manapság az „apokaliptikus” szónak nagyon rossz sajtója van. Számunkra a borzalom szinonimája, pedig épp az ellenkezőjéről van szó! Kezdjük tehát azzal, hogy visszaadjuk az „apokaliptikus” szónak az igazi értelmét. Emlékeztetek rá, hogy az apokalüptó szó görögül azt jelenti, hogy „felemelni a fátylat”, ugyanaz a szó, mint a latin re-velare! Tehát az „apokaliptikus szövegeket” „kinyilatkoztató szövegeknek” kell fordítani.

Az apokalipszis műfajának legalább négy egészen sajátos jellemzője van:

Először is ezek a könyvek a gyötrelmek idejének könyvei, általában háborúké vagy idegen megszállásoké üldözésekkel együtt. Ez különösen is igaz Dániel könyvére a Kr. e. 2. századból. Ebben az esetben az üldözőket félelmetes szörnyekként emlegetik, ezért van az, hogy az „apokalipszis” szó félelmetes személyek vagy események szinonimájává válhatott.

Másodszor, mivel gyötrelmekkel teli időszakban írták, ezek a vigasztalás könyvei, hogy megerősítsék a hívőket a hűségükben és a vértanúsággal szemben feltárják számukra a bátorság és a remény okait. Kitartásra hívják a hívőket.

Harmadszor, ezek „leleplezik”, vagyis „felemelik a fátylat”, „feltárják”, „kinyilatkoztatják” a történelem rejtett arcát. Hirdetik Isten végső győzelmét. Emiatt mindig a jövőre irányulnak. A látszat ellenére nem a „világ végéről” beszélnek, hanem a világ átalakulásáról, egy új világ létrejöttéről, a világ „megújulásáról”. Amikor egy kozmikus felfordulást írnak le, az csak egy szimbolikus kép a helyzet teljes megfordulásáról. Az üzenetük tulajdonképpen ez: Istené lesz az utolsó szó. Ezt a győzelmi üzenetet hallottuk múlt vasárnap Dániel könyvéből. Ő meghirdette, hogy az Emberfia, aki nem más, mint a Fölséges szentjeinek népe, egy nap majd legyőzi ellenségeit és elnyeri az egyetemes királyságot.

Negyedszer, erre az Isten által ígért megújulásra várakozva arra hívják a hívőket, hogy ne passzív, hanem az aktív éberség magatartását tegyék magukévá: a hétköznapokat ennek a reménynek a fényében kell megélni.

(Marie-Noëlle Thabut: Az Írások értelme)