Évközi 27. vasárnap

Evangélium Mt 21,33-43

Jézus ezt mondta a főpapoknak és a farizeusoknak: ³³„Halljatok egy másik példabeszédet. Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta a szőlőműveseknek, és elment idegenbe. ³⁴Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést. ³⁵Ám a szőlőművesek nekiestek a szolgáknak. Az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. ³⁶Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is úgy bántak. ³⁷Végül a fiát küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat csak megbecsülik. ³⁸De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége. ³⁹Nekiestek, kidobták a szőlőből és megölték. ⁴⁰Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel?” ⁴¹„A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlejét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést.” ⁴²Erre Jézus azt kérdezte: „Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben. ⁴³Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét. ⁴⁴Aki erre a kőre esik, összezúzza magát, s akire rázuhan, azt szétmorzsolja.” ⁴⁵E hasonlatokat hallva a farizeusok és az írástudók megértették, hogy róluk beszélt. ⁴⁶El akarták fogni, de féltek a néptől, mert prófétának tartották.

Azonnal felismerjük Jézusnak ebben a példázatában az Izajás énekéből kölcsönzötteket: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített.” Ez a gazda ugyanolyan gondosan keríti be szőlőjét, mint Izajásé. A hasonlóságok azonban itt véget is érnek. Az evangéliumban a példázat új fordulatot vesz, és új tanulságot kínál.

Izajásnál a tulajdonos ugyanakkor a szőlősgazda is. A szőlő Izrael népét jelképezi, a gondosan bekerített szőlőt, amely azonban bosszantó módon csak rossz gyümölcsöt hoz.

Jézus példázatában nem a tulajdonos a szőlősgazda, nem közvetlenül foglalkozik a szőlőjével, hanem bérbe adja azt más szőlőműveseknek. Hallgassuk Szent Mátét: „Aztán bérbe adta a szőlőműveseknek, és elment idegenbe.” Hogy ki a szőlő és kik a szőlőmunkások, az itt nem világos. Az egyik feltételezés szerint a szőlő Izraelt jelképezi, mint Izajásnál, a szőlőművesek pedig a főpapok és a farizeusok. Rájuk volt bízva a szőlő, Izrael, ők azonban rosszul gondozták, mert rosszul bántak a prófétákkal, és most azon vannak, hogy elvessék az Atya szeretett Fiát is.

A második feltételezés szerint a szőlő Isten országát jelenti, a szőlőművesek pedig Izrael népe teljes egészében, amely ezt a feladatot kapta. Valószínűleg ez a második feltételezés a jó[1], mivel Jézus így fejezi be: „Elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.” Az az ítélet, amit Jeremiás mondott Izrael népéről, felvilágosíthat bennünket ebben a kérdésben: „Amikor kihoztam atyáitokat Egyiptom földjéről (…) ilyen parancsot adtam nekik: Hallgassatok a szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok. De nem fogadtak szót, és nem figyeltek rám, hanem saját gonosz szívük szándékait követték; a hátukat fordították felém, nem az arcukat. Attól a naptól fogva, hogy atyáitok kijöttek Egyiptom földjéről, mind a mai napig egyfolytában küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat; napról napra küldtem őket. De nem hallgattak rám, és nem figyeltek szavamra; sőt még jobban megkeményítették nyakukat, gonoszabbak voltak, mint atyáik” (Jer 7,22-26).

Borzalmas Jézus utolsó mondata: „Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.” Arra következtethetnénk ebből, hogy Izrael népe elvettetik? Súlyos kérdés, amely immár két évezrede mérgezi a zsidó és keresztény párbeszédet. Ezzel a kérdéssel már a zsidó Szent Pál is fájdalmasan szembesült a Rómaiakhoz írt levelében. Az ő végkövetkeztetése az volt, hogy bár titokzatos módon, de Izrael bizonyosan a választott nép marad a világ szolgálatában, mivel „Isten nem tagadhatja meg önmagát”. 

Másrészt nem szabad elfelejtenünk, hogy egy példázat soha nem megfellebbezhetetlen ítélet, hanem megtérésre való felhívás. Igaz, hogy Jézus életének ebben az utolsó szakaszában az egyik példázattól a másikig emelkedik a hangnem, de azért, mert a Messiás felismerésének kérdése egyre sürgetőbb. A szenvedéstörténet előestéjén vagyunk. Soha nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy Jézus állandó vágya az emberek megmentése, nem pedig az elítélése. Ha meggyógyította a vakon születettet, még inkább meg szeretné gyógyítani honfitársait a vakságukból. Itt tehát Jézus végső kísérletét látjuk arra, hogy a farizeusokat figyelmeztesse. Szavai szigorúak, de nem jelentenek végleges ítéletet.