Évközi 16. vasárnap

Evangélium Mt 13,24-43

²⁴Más példabeszédet is mondott: „A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. ²⁵Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. ²⁶A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. ²⁷A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly? ²⁸Az így válaszolt: Ellenséges ember műve. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? ²⁹Nem – válaszolta –, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! ³⁰Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”

³¹Egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa hasonlít a mustármaghoz, amelyet fogott a gazda és elvetett földjében. ³²Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél, fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai, s fészket raknak ágai között.”

³³Ismét más példabeszédet mondott: „A mennyek országa hasonlít a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, s az egész megkelt tőle.”

³⁴Ezeket mind példabeszédekben mondta el Jézus a népnek, s példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. ³⁵Így beteljesedett a próféta szava, mely így szólt: Példabeszédre nyitom ajkam, hirdetem, ami a világ teremtésétől fogva el volt rejtve.

³⁶Akkor elbocsátotta a népet, s bement a házba. Odamentek hozzá tanítványai, és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédedet!” ³⁷Így magyarázta meg nekik: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. ³⁸A szántóföld a világ, a jó mag az ország fia, a konkoly pedig a gonoszság fia. ³⁹Az ellenség, aki veti, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók az angyalok. ⁴⁰Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. ⁴¹Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjenek össze országában minden botrányt és minden törvényszegőt. ⁴²Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás és fogcsikorgatás lesz. ⁴³Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!

A szövegösszefüggésből kiragadva azt gondolhatnánk, hogy a konkolyról szóló példázat a bűn eredetével kapcsolatos kérdés válaszának eleje: nem mindent Isten alkot, mint ahogy a ház ura sem vetett konkolyt. Ezt már a teremtés elbeszélése is hangsúlyozta. Amikor a többi vallás azt állította, hogy a rosszat is az istenségek alkották éppúgy, mint a jót, a sugalmazott szerző kijelentette, hogy mindaz, amit Isten alkotott, jó! (Ter 1,31). Jézus ebbe a vonalba áll be, mivel hangsúlyozza, hogy a ház ura csak jó magot vetett.

Ha azonban visszahelyezzük a konkolyról szóló példázatot Szent Máté evangéliumának 13. fejezetébe, úgy tűnik, másról beszél, mivel rögtön a magvető példázata és annak Jézus által adott magyarázata után következik. A magvető példázata, amelyet múlt vasárnap olvastunk, annak elfogadására kötelezett, hogy nem minden vetés hoz föltétlenül termést. Másként szólva: a Jó hír hirdetése nem mindig talál nyitott fülekre és szívekre, ahogy szeretnénk. A konkolyról szóló példázat pontosan ezt követi feltéve a kérdést: ha tudjuk, hogy mi az oka az evangelizációban megélt kudarcainknak, nem vonhatnánk le azonnal a következtetést?

A mezőn azt találjuk, amit a tulajdonos bevetett. Az előző elbeszélés a talaj minőségét hangsúlyozta, amely többé-kevésbé kedvez a jó termésnek. A jelenlegi behozza az ellenséget, aki éjszaka rossz magot szór a búza közé, amely elfojthatja azt.

A fordító „konkolynak” nevezi, (a görögben „zizanion”[1]), s ebből jön a „konkolyt vet”, viszályt szít kifejezésünk. Míg a föld minőségét nagyon nehéz megváltoztatni (a magvető példázatában), annál könnyebbnek tűnik közbelépni, és kitépni az élősködőt. A történet azonban azt mondja, hogy a tulajdonos ezt ellenzi. Az aratás urára, és csak őrá tartozik a szétválasztás, amikor azt ő jónak látja. Vagyis: egyedül Istenre és senki másra nem tartozik a rossz kitépése: „Ki vagy te, hogy más szolgája fölött bíráskodol?”, mondja Szent Pál a Rómaiakhoz írt levélben (Róm 14,4). Jézus arra hív bennünket, fogadjuk el, hogy emberi létezésünkben állandóan keveredik a jó és a rossz. Talán a bizonyos közösségekre jellemző elitizmus kísértését tartja szem előtt. Bizonyos farizeusok például néha megvetették azokat, akiket az ország kis népének neveztek, akik nem tudták az egész törvényt és minden parancsát megtartani. Máskor a zelóták szálltak harcba azokkal, akiket túl langyosoknak ítéltek. Ma már tudjuk, hogy ez volt a Kr. u. 70-ben kitört zsidó lázadás oka is. Máté az egyetlen az evangélisták közül, aki hozza ezt a példázatot, ebből pedig azt a következtetést vonhatjuk le, hogy azoknak a közösségeknek, amelyeknek ő írt, különösen is szükségük volt arra, hogy hallják ezt a tanítást.

Marie-Noëlle Thabut: Az Írások értelme