A Kármel

A Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje a palesztinai Kármel hegyén született, ahol korábban Illés próféta élt és tevékenykedett (Kr. e. 9. század), ahogyan ezt a Bibliában a Királyok két könyve (1Kir 17-19. 21; 2Kir 1-2. fejezetek) elbeszéli: itt küzdött meg a kor bálványimádó papjaival, hogy megmentse az Izrael Istenébe vetett hit tisztaságát, itt imádkozott áldásos esőért a kiszikkadt föld számára... Ezért ez a hegy a szépség és termékenység szimbólumává vált. A kármel szó, amely kertet jelent, ezt a tapasztalatot hordozza. Izajás próféta így jövendölt: 
 
"Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag és viruljon! Virulva viruljon, mint a liliom, és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Száron pompája; meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk ragyogó fönségét" (Iz 35, 1-3).
 

A 12. században, a harmadik keresztes hadjáratot követően (1189-1191) néhány Európából érkezett vezeklő zarándok itt telepedett le "az Illés forrás" közelében, a Kármel hegy számos völgyének egyikében, hogy remeteként, Illés szellemében élje tovább keresztény életét az Úr Jézus Krisztus által megszentelt földön. Számukra itt ragyogott fel az Úr dicsősége, itt akarták keresni az Ő arcát...

A kármeliták senkit sem jelölnek meg rendjük alapítójaként. Ezáltal maradnak hűségesek Illés szelleméhez, akit "a kármeliták Vezére és Atyja" névvel tiszteltek meg. Az ő Kármel hegyén való működési modelljében, amelyet a Szentírásból, és a görög-latin patrisztikus hagyományból ismertek meg, a monasztikus élet mintáját szemlélték (lásd pl.: "Az első monachusok nevelése" c., Sarutlan Kármelita nővérek, Magyarszék, 2006). Az Illés imájára megjelenő tenyérnyi felhőben, amely az aszály megszűntét jelezte (1Kir 18,44) a Boldogságos Szűz Mária szimbólumát ismerték föl. Ezért a celláik közé épített kis kápolnát az Istenanya tiszteletére szentelték, és magukat a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária testvéreinek nevezték. Ezek a kezdeti mozzanatok adják meg a kármelita lelkiség alapvonásait:

  • Keresni az Istennel való találkozást a csendben és a magányban (lásd Illés élményét az enyhe szellőben felismert Istenről: 1Kir 19, 9-13);

  • Magunkévá tenni az Isten ügyeit: a Rend jelszava Illés Istennek adott válasza: "Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért" (1Kir 19,14);

  • Befogadni, hordozni Isten igéjét és szüntelenül elmélkedni róla, mint Mária: "Mária mind emlékezetébe véste szavaikat, és szívében gyakran elgondolkozott rajtuk" (Lk 2, 19; vö. 2, 51b).

Egyházjogi szempontból ezek a remeték a jeruzsálemi pátriárka fennhatósága alá estek. Alberto Avogadro (1150-1214) volt akkor Jeruzsálem pátriárkája, és a Kármel hegyének közelében székelt, mivel Jeruzsálem már szaracén fennhatóság alatt állt. Hozzá fordultak azzal a kéréssel, hogy állítson össze számukra egy életszabályt, amelyet 1206-1214 között meg is kaptak.

1235 körül a szaracénok miatt, akik ekkorra teljesen elfoglalták a Szentföldet, a szerzeteseknek el kellett hagyniuk remeteségüket. Visszatértek Európába.
Itt a különböző pápák kiegészítették szabályzatukat. 1247-ben IV. Ince pápa jóváhagyta. Így nyugati szerzetesrenddé váltak, és a kolduló rendek közé nyertek besorolást. Ez a változás alaposan próbára tette a rendet. A nagy kihívások közepette kapta meg látomásban Stock (Szent) Simon generális a Szűzanyától a skapulárét, annak jeléül, hogy ő őrködik rendje felett, és az fenn fog maradni. 1452-ben (Boldog) Soreth János generális jámbor beginákból létrehozta a rend női ágát.

A 15-16. század folyamán többen próbálkoztak a bekövetkezett lazulások megszüntetésével, a rend megreformálásával. Ezek közül Jézusról nevezett (Avilai) Szent Terézé (1515-1582) bizonyult maradandónak. Mivel ő nem csupán reformálta a rendet az eredeti Regulához való visszatérésével, hanem saját karizmájával gazdagította is annak lelkiségét, ez az irányzat 1892-ben önálló renddé vált. Ezt nevezik ma "Sarutlan" (OCD) vagy terézi Kármelnek, míg az előbbit ősi fegyelmű (OCarm) vagy "Sarus" Kármelnek. Az elnevezés tehát nem lábbeli viseletünkkel van összefüggésben, hanem a 16. századbeli reformra utal. A ferencesek honosították meg ezt a fogalmat, akik ebben az időszakban szintén megvalósították rendjüknek Róma és a király által egyaránt sürgetett reformját, és szegénységük, elszántságuk jeléül mezítláb jártak.

Szent Terézia élete során 17 reformált női kolostort alapított, és létrehívta a rend férfi ágát is. Halála után a reformált irány hamarosan túllépte Spanyolország határait. Napjainkban 82 országban, mintegy 800 kolostorban 10500 terézi "sarutlan" kármelita nővér él, és 504 rendházban 4051 sarutlan férfi szerzetes.