Találkozás az örömben

Fölujjongott méhemben a magzat

Az élet, az új élet ujjong Erzsébetben. Két asszony, aki életet hordoz, találkozik. Örömük közös öröm. Összekapcsolja őket ez az öröm. Áldott vagy te az asszonyok között – mondja egy szintén áldott állapotban lévő asszony a másiknak.

Mária önmagát felejtve a hegyekbe siet, hogy meglátogassa idős rokonát, Erzsébetet. Nem gondol arra, mi lesz vele: az út veszélyes, a hegyek között bármi történhet. Elindul, sőt siet, hogy az angyal szavainak bizonyossága erőt öntsön belé is: Lásd, idős rokonod, Erzsébet már a hatodik hónapban van, bár az emberek magtalannak tartják. Istennél semmi sem lehetetlen.

Mária siet, az öröm sietteti lépteit: nincs egyedül, akivel csoda történt. Csoda, az Élet csodája. Erzsébet pedig fogadja, és a Szentlélekben találkozik a két anya. Az idős asszony méhében fölujjong a Lélekben a magzat, a Szűz méhének Gyümölcsétől. Találkoznak. Igazi találkozás csak a Szentlélekben történhet, mert Ő az, aki összeköt istenit és emberit. Az emberi találkozások sokszor csak felszínesek, nem engedik, hogy szavak nélkül a lényeget mondjuk el a szívünkön keresztül.

Ha nem tudok megfeledkezni magamról, ha mindig én magam vagyok a középpont, amit jelez, hogyha folyton problémám van a másikkal, a körülményekkel – akkor soha nem lesz részem igazi találkozásban. Ha csak azokkal tudok mély találkozást megélni, akik fizikailag távol vannak tőlem, és az újdonság erejével hatnak rám, ha néhanapján összefutunk –, de azokon, akikkel nap mint nap együtt élek, keresztül nézek, akkor nem értek semmit az evangéliumból annak ellenére, hogy esetleg mindennap olvasom. Úgy járok a mellettem élővel, mint Jézussal a rokonai. Nem értették, és elmentek érte, mert az a hír járta, hogy eszét vesztette. Úgy tűnik, közvetlen környezete, a rokonai sem ismerték, pedig mellette éltek. Nem vették a fáradságot, hogy megismerjék. Talán zavarta is őket a sok szóbeszéd, ami miatta érte őket. Jézus, csak egy volt nekik a sok rokon között, és semmi más.

Vajon mi hogyan állunk egymáshoz? Egy helyen élünk, de akarunk-e egymással találkozni? Vagy bújunk egymás elől, csakhogy ne kelljen igazán találkozunk egymással? Lehet egy közösségben, egy családban is idegenként élni egymás mellett, úgy, hogy a másik csupán zavaró tényező lesz a számomra, akit el kell kerülni. Olyan, aki zavarja például a csöndemet. Nincs igazi kapcsolat ember és ember között azért, hogy elkülönülten élhessek a saját világomban. Igazi farizeusságot élek így. A szeretet erénye azonban azt kívánja, hogy minél inkább úgy érzem, zavar a másik, annál inkább keressem a segítés lehetőségét a tapintat határain belül. Ha zavar a másik, az annak a jele, hogy elkezdtem magamnak valóként élni, akinek, ha időnként szüksége van társaságra, foglalkozik a másikkal, ha egyedüllétre vágyik, bezárkózik a szobájába, és éli a „szingli” életét. Lehet közösségben is szingliként élni. Egyedül él, hogy megvalósíthassa önmagát. Egyedül él, hogy mással csak akkor lehessen, amikor ő magának az jól esik, egyébként pedig mindenki hagyja békén.

A mi életünk azonban nem ez. Nem élhet egyikünk sem szingliként a közösségben, annak ellenére, hogy sokszor van erre kísértésünk. Minél nagyobb kísértésünk van a magunkba gubózásra, annál nyitottabbaknak kell lennünk egymásra. Egy-egy ünnep kivételes alkalmat nyújt erre, hogy igazi mély találkozások születhessenek meg egymás között: a kedvesség és a szeretet megnyilvánulásaiban, amikor megfeledkezem arról, mi lenne jó nekem, és nézem, mi jó a másiknak. Az önfelejtés örömében születik meg bennünk az új ember, aki Krisztusban az új élet, az örök élet örömét hordozza. Ez az a közös öröm, amely valódi, mély találkozást hozhat létre egymás között ezen az ünnepen is. A szeretet teljessége, vagyis az irgalom ajándéka is csak az önmagunkról való megfeledkezésben adatik meg számunkra. Az „Irgalmasság: a végső és legnagyobb tett, amellyel Isten elénk siet” – írja a Szentatya a Misericordiae vultus kezdetű új enciklikájában. Máriát is az öröm mellett az irgalmasság viszi Erzsébethez: segíteni megy és osztozni az örömben.

Az Irgalmasság Szentévében mi is siessünk a hegyekbe Máriával, az Irgalmasság Anyjával együtt, hogy a mi Magnificatunk is fölzenghessen a szívünkben a másik örömének láttán, mely a mi örömünk oka. Ámen.

Segítsen minket a legszentebb Istenszülő, aki „a mennyből beharmatozott legtisztaságosabb gyapjú (Bír 6,37), amelyből a Pásztor a juhot magára öltötte!” (Proklosz konstantinápolyi pátriárka)