„Neked születtem!"

Szent Terézia anyánk születésének V. centenáriuma

Október 15-én, Szent Terézia anyánk liturgikus ünnepén megkezdődött születése ötödik centenáriumának ünneplése, amely egészen 2015. október 15-ig tart. Ez a két időpont vonja keretbe 500. születésnapját.

Tereza de Ahumada y Cepeda március 28-án látta meg a napvilágot a spanyolországi Avilában, pontosabban Gottarendurában, édesanyjának hozományi birtokán. Mindössze 12 éves volt, amikor édesanyját elveszítette és a Szűzanyához fordult azzal a kéréssel, hogy legyen ő az Édesanyja. Húsz éves korában lépett be a Szűzanya rendjébe, az Avilában lévő Megtestesülésről nevezett kármelita kolostorba, amelyet születése évében alapítottak. Itt 180 nővér társaságában kezdte el szerzetesi életét, ám hamarosan beteg lett és egy javasasszony kezelései a halál szélére juttatták. Négy napot töltött kómában és csak édesapja ragaszkodó szeretetének köszönheti, hogy nem temették el. Három évet töltött ágyban fekve iszonyú kínok között, mivel idegei összezsugorodtak. Szent József közbenjárását kérte gyógyulásáért, és el is nyerte ezt az ajándékot. Hatalmas akaraterejével előbb négykézláb kúszott, majd rendesen is megtanult járni. Vissza akarta nyerni az egészségét, hogy Istennek szolgálhasson.

Gyógyulása után azonban úgy érezte, eltékozolja ezt a visszanyert nagy ajándékot, mert nem az Úrral beszélget a legtöbbet, hanem a jótevőkkel, hogy a kolostor bőségesebb alamizsnát kaphasson. Az Úr pedig vágyódott Teréz társaságára és igyekezett szívét különböző kegyelmek révén magához vonzani. Teréz gyermekkorában sokszor imádkozott a Getszemáni kertben lévő Jézussal, vigasztalva őt, valamint a szamariai asszony történetével, akitől Jézus vizet kért, mert szomjazott. Egyre inkább érezte, hogy Jézus szomjazik az ő szeretetére, és hogy igazából ő is Jézus szeretetére szomjazik. Hosszan küszködött azzal, hogy hozzá térjen, mígnem egy alkalommal a megostorozott Jézus láttán mélyen megrendült a szíve és átlépte a szívbéli megtérés küszöbét. Ezzel egy új könyv kezdődött életében, vagyis egy új élet. Ami eddig volt, az az enyém volt – fogalmazza önéletrajza 23. fejezetében –, ami a belső ima kegyelmeivel kezdődött, az az Isten élete bennem. Mindez 1554-ben történt.

Az új élet egyre gazdagabban kezdett kibontakozni benne és körülötte. Felvette a Jézusról nevezett Teréz nevet, és 1562. augusztus 24-én Szent József oltalmába helyezve megalapította első sarutlan kolostorát, amelyet azután még 16 másik követett. 1582. október 4-én halt meg. Az akkor éppen érvénybe lépő naptárreform miatt a másnap október 15-én virradt. Ezért ünnepeljük őt ezen a napon, október 15-én.

Terézt 1614-ben avatta boldoggá V. Pál pápa és 1622-ben szentté XV. Gergely pápa. 1970-ben nyerte el az egyháztanítói címet, elsőként a női szentek közül.

Szent Terézia tehát az egyetemes egyház tanítója, így nem csupán a Kármelé vagy a kármelita nővéreké, testvéreké. Egyetemes küldetése abban áll, hogy mindannyiunkat tanítson az imára, az Istennel megélt személyes kapcsolatra. Ő úgy fogalmazza ezt meg, hogy a belső ima, amit csendben a saját szavainkkal végzünk, baráti beszélgetés a jó Istennel, az Úr Jézussal. Gyakran maradunk négyszemközt azzal, akiről tudjuk, hogy szeret bennünket. Elismeri, hogy nem könnyű a két nagyon különböző természetnek összeszoknia, de idő kérdése. Az Úr Jézus mindenben megért minket, hiszen ő teljesen ember volt és maradt is. Csak az ő emberségén keresztül lehet hitelesen és valóban Istenhez jutni, mert számunkra Ő az út.

Teréz fő műve "A belső várkastély". Ebben azt írja, hogy minden ember lelke olyan, mint egy gyönyörűséges várkastély, amelyben rengeteg lakás van. Ezekből hetet mutat be az önismerettől kezdve a különböző imamódok és erények által fölékesített szobákon át egészen a legbelsőig, a hetedikig, ahol maga a Szentháromság trónol, és ahol a lélek kimondhatatlan békét élvez, ha bejutott oda. Ez a hetedik szoba a maga fényes ragyogásában mindig bennünk van, akkor is, ha a bűn sötét ponyvájával borítjuk le. Az egész lelki élet egy út e felé a lakás felé, a tökéletes barátság felé, amelyben mi is egyre inkább hasonlóvá válunk ahhoz, akivel barátkozunk.

Esdje ki számunkra Szent Terézia azt a kegyelmet, hogy mi is elinduljunk ezen az úton, és sohase torpanjunk meg rajta, sohase forduljunk vissza, míg el nem jutunk oda, ahol a mi Javunk és Mindenünk trónol fényben, békében és abban a harmóniában, amelyre mindannyiunk lelke szomjazik. Ámen.