Ma Jézus a vendéglátó (nagycsütörtök)

Eddig őt látták vendégül. Vándorprédikátorként járta a falvakat tanítványaival együtt, és egyszer sem rázta le a port sarujáról vádképpen azok ellen, akik nem fogadták be. Szó nélkül tovább ment rongyos kis csapatával, amely időnként szívesen lehívta volna másokra a tüzes istennyilát, hogy megeméssze őket. Jézus azonban nyugodtan tovább megy, ha nem fogadják be. Ahol befogadják, ott ő is befogadja a vendéglátókat egész személyiségükben. Mártát, aki befogadja Őt, Jézus is befogadja szemrehányásával együtt: „Nem törődsz vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” – Jézus nem veszi süket fülre méltatlankodásunkat, bármi miatt is tesszük. Válaszol. Lehet, hogy nem úgy, ahogy elvárnánk, de válaszol. „Sok mindennel törődsz, sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges… Mária a jobbik részt választotta…” A jobbik rész tehát választás kérdése. Az én döntésem, hogy elveszek-e a világ dolgaiban, vagy a jobbik részt ölelem magamhoz. Tevékenykedem, végzem a feladatomat, és jól teszem – ha közben belül vendégül látom Jézust, aki meghívott magához, hogy vele legyek. Mindörökké, szünet nélkül. Bármivel is kell foglalkoznom, kívül cselekszem, belül pedig figyelek. Őrá figyelek, aki bennem lakozik. Ő már nem vendég nálam, hanem otthon van. Nem megy el, mert nem akarom, hogy elmenjen. Azt akarom, hogy maradjon. Meglátom Őt kívül is. A szegényben, a ruhátlanban, az árvában, az elhagyottban és a bűn rabságában sínylődőben. Ő ott is, bennük is otthon van, mert mindvégig szeret minket.

Vendégül látom Őt. Már nem kell lábat mosnom neki, mert nem megy el. Viszont jelen van a másikban, akinek poros a lába, és megmosásra szorul. „Megyek és megmosom” – mondja Jézus. „Nem, Uram, majd én..., majd mi együtt. Csináljuk együtt, Uram!”

Ma Jézus a vendéglátó. Mi leülünk asztalához, és elfogadjuk, hogy megmossa lábunkat és felszolgáljon. Elfogadjuk, hogy felszolgálja Önmagát.

„Tudjátok, mit tettem veletek? (…) Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” (Jn 13,14.15)

A lábmosás gesztusa után az önmagam átadása következik. Az alázat gyakorlása után az önfeláldozás jön. Nincs egyik a másik nélkül. Semmit sem ér az alázatom, valójában nem is létezik önfeláldozás nélkül, ami a húsomba és a csontomba vág, ami kimondhatatlanul nehéz. Nem elegendőek a látványos gesztusok, nincs semmi értelmük, ha nem halok meg önmagam számára minden nap az apró önfeláldozásokban. Jön egy helyzet, ami alázatot kíván tőlem, minden színpadias gesztus nélkül, egyszerűen. Ezt pedig nem tudom megtenni, ha előtte már nem ajándékoztam oda magam Annak, aki bennem lakozik: Jézusnak.  Ha ezt nem teszem meg, akkor osztályrészem az állandó fölháborodás, a szüntelen akadékoskodás, kötekedés, végül is a békétlenség, mely ágaskodik bennem az ellen, ami éppen van. A vendég Jézus körül sürgök-forgok, és nem veszem észre, hogy engem akar, nem a saját kiszolgálását. Hiszen „ő nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.”

Téged akarlak, nem a munkádat. Téged akarlak, aki vagy, és úgy akarlak, ahogyan vagy. Nem kell kozmetikáznod magad, amikor hozzám jössz és velem vagy. Ismerlek, és úgy szeretlek, ahogy vagy. Én teremtettelek, tudom, ki vagy. Az enyém vagy. Az én szabad teremtményem vagy.  Nem azt parancsoltam, hogy engem szeress, hanem hogy egymást szeressétek úgy, ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismerje meg a világ, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. Mert amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

Szabad vagy, mert a szeretet atmoszférája a szabadság, amelyben megvalósulhat az önajándékozás. Én már előre neked adtam magam, függetlenül attól, mi lesz rá a válaszod. („A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő előbb szeretett.”) Lakomát adok ma neked. A szeretet lakomáját, amely a történelemben egyszer történt meg, ugyanakkor folytatódik az időtlenségben. Önajándékozásom a Szentlélekben szünet nélküli, áramlik. Várlak. Várom, hogy az enyém legyél. Függetlenül attól, milyen életállapotban élsz, egyedül vagy házasságban. Te te vagy. Személy, aki szabad vagy a szeretetemre. Mindenkit úgy akarok, ahogy van.

Ma az én vendégem vagy. Belül, a bensődben várlak. Nem kell mást tenned, csak belépned önmagadba. Én ott várlak. Nem kell sok szó, csak nyitott szív. Engedd, hogy veled legyek, és te énvelem! Úgy, mint a szerelmesek, akik fogják egymás kezét és áramlik köztük a szeretet, ami erősebb, mint a halál. Az én szerelmem azonban erősebb, mint bármely férfi vagy asszony szerelme, mert én magamból alkottalak téged, a részem vagy: bennem élsz, mozogsz és vagy. Kimondhatatlan boldogsággal akarlak megajándékozni már itt a földön. Add át magad a szent semmittevésnek! Amikor szeretlek és te szeretsz, az nem elvesztegetett idő, hanem a megkezdett örök élet.

Ma az én vendégem vagy. És ha akarod, örökké tart ez a ma.

Ámen, Uram.