ALAPÍTÁS PALENCIÁBAN (Avilai Szent Teréz: "Alapítások könyve" 33. rész)
Bármennyire nem kívánja sem a teste, sem a lelke Szent Teréznek az újabb alapítást, az Úr határozottan kéri, hogy induljon Palenciába, eleget téve nagy jótevője, Mendoza püspök kívánságának. A jó püspök elismeri Szent Teréz karizmáját, tiszteli őt, és ahol csak tudja, támogatja az alapításokban. Avila után Palenciában lesz püspök, és hívja a Szentanyát alapítani. Tudja, hogy a nővérek imája mennyire segíti a helyi Egyházat.
Reinoso kanonok (…), akinek írtam, olyan jól végezte a dolgát, hogy nemcsak kilakoltatta a házat, hanem még ágyakkal és mindenféle más kényelemmel is fölszerelte számunkra, ami igazán kapóra jött, mert nagy volt a hideg. Előtte való nap az utazás is sok bajjal járt, mert olyan vastag köd borította az egész vidéket, hogy egymást is alig láttuk. Az is igaz, hogy nem valami sokat pihentünk mindaddig, míg csak nem készítettünk helyet, ahol másnap misézni lehessen. Sikerült tehát odaérkeznünk, mielőtt bárki is tudott volna róla. Én ugyanis mindig úgy láttam, hogy ez a legjobb eljárás, mert ha szájról-szájra jár a híre, és mindenki elmondja róla a véleményét, az ördög az egészet a feje tetejére állítja, és még ha nem is sikerül meghiúsítania az alapítást, igen sok kellemtlenséget okoz. Így tehát másnap kora hajnalban elmondta a szentmisét egy Porras nevű pap, aki velünk jött, és nagy szolgája Istennek. Utána a valladolidi nővérek egy másik jó barátja misézett, név szerint Agustín de Vitoria, aki pénzt adott kölcsön a ház fölszerelésére, és minden elképzelhető figyelmességgel elhalmozott. (AK XXIX/9)
Szent Teréznek mindenütt szüksége van egy olyan helybeli, lehetőleg köztiszteletben álló emberre, aki fölvállalja az alapításhoz nélkülözhetetlen dolgok beszerzését, és adott esetben tárgyal is földijeivel. Az alapító Anya előkészíttet vele mindent, azután nagy titokban beköltöznek a házba, ahol bemutatják a szentmisét, így az alapítás el van végezve. Természetesen a szükséges engedélyek beszerzése után, mert ezek nélkül semmit sem tesz. Ha viszont később valakinek szúrja a szemét az új alapítás, már nem lehet azt egykönnyen megszüntetni.
Ötödmagammal voltunk nővérek, és rajtunk kívül egy, aki már hosszabb idő óta kísért utaimon. Laikus nővér, de oly nagy szolgálója Istennek, és annyira okos, hogy jobban tud nekem segíteni, mint akármennyi karnővér. Azon éjjel (…) igen keveset aludtunk. Az út a korábbi hosszas esőzés következtében nagyon fáradságos volt. (AK XXIX/10)
A laikus nővérek nem tudtak olvasni, így a zsolozsmát sem végezhették, hanem a különféle házimunkában tevékenykedtek. A karnővérek pedig latinul mondták a zsolozsmát az ő nevükben is.
Igen örültem, hogy éppen azon a napon történt az alapítás, ugyanis a zsolozsma Szent Dávid királyról szólt, aki iránt nagy tisztelettel viseltetem. Reggel azonnal hírül adattam megérkezésünket püspök úr őméltóságának, aki nem tudta, hogy aznap jövünk. Azonnal átjött hozzánk, azzal a nagy szeretettel, amellyel mindig is viseltetett irányunkban. Azt mondta, hogy egész kenyérszükségletünket fedezi, és megbízta a provizort, hogy lásson el bennünket sok mindennel. Rendünk oly nagy hálával tartozik ennek a főpapnak, hogy aki csak olvassa ezen alapítások történetét, tekintse kötelességének imádkozni érte, akár életben van még, akár nem. Erre a szívességre kérek mindenkit az Úr szerelmére. Az alapítás olyan nagy és olyan általános örömet okozott a városban, hogy egyetlen ember sem akadt, aki ellenezte volna, ami ugyancsak ritkaság. Sokat jelentett, hogy a püspökről, akit mindenki szeret, tudták, hogy óhajtotta ezt az alapítást. Ám sehol sem láttam olyan jószívű és nemes lelkű embereket, mint amilyenek Palencia lakosai, és napról-napra jobban örülök, hogy kolostort alapítottam ott. (AK XXIX/11)
Olyannyira titokban történik az alapítás, hogy még a püspök sem tudja, mikor érkeznek a városba. A hívek – főpásztoruk példájára – nagy örömmel veszik a nővérek érkezését. Nagylelkű mind a püspök, mind a lakosság, hiszen ők gondoskodnak majd az új kolostor ellátásáról, mind lelkileg, a misézést illetően, mind pedig anyagilag, az élelem terén.
Mivel a ház nem volt a miénk, azonnal elkezdtünk utána nézni, hogyan szerezhetnénk egyet. Igaz, hogy az is eladó volt, amelyben laktunk, azonban a helye nem volt nekünk való, és úgy gondoltuk, hogy az alapításra hozott nővérek hozományával lehet valamit kezdeni. Igaz ugyan, hogy nem volt nagy összeg, de az ottani árakhoz képest mégis csak az volt; de ha Isten nem adott volna nekünk ott annyi jó barátot, nem tudtunk volna zöldágra vergődni. A jó Reinoso kanonok ugyanis elhozta hozzánk egyik jó barátját, Salinas kanonokot, aki kedves és okos ember. Ők azután úgy felkarolták az egész ügyet, mintha csak a saját érdekük lett volna, sőt azt hiszem, még annál is jobban, és azóta is mindig gondját viselik kolostorunknak. (AK XXIX/12)
Szent Teréz – a kor szokásával ellentétben – olyan jó leányokat is fölvesz kolostoraiba, akiknek nincs hozományuk. Ám ha van, azt fölhasználja egy-egy alapításnál. Hiszen nincs vagyona, amiből házat lehetne bérelni vagy venni. Az Úr azonban mindig gondoskodik, most a papbarátok révén.
Van abban a városban egy búcsújáróhely, remeteségféle, a Szűzanya tiszteletére, és úgy hívják, hogy „Úti Miasszonyunk”. Az egész városban és a környéken nagy népszerűségnek örvend, és sokan zarándokolnak oda. A püspök úr őméltósága és a többiek is úgy gondolták, hogy nagyon jó lenne nekünk ott a templom mellett. Igaz, hogy nem tartozott hozzá lakóház, de volt mellette kettő, amelyek éppen megfelelőnek tűntek. A templomot – azt mondták – majd átruházza ránk a székeskáptalan, meg valami testvérület, amelynek joga van rá. Ez irányban mindjárt el is kezdték a tárgyalásokat. A káptalan azonnal megtette nekünk ezt a szívességet; a testvérület tagjai kezdetben ugyan megkötötték magukat, de végül velük is sikerült megegyezni; mert (…) soha életemben nem láttam olyan derék, jó embereket, amilyenek a palenciaiak. (AK XXIX/13)
A püspöki engedély nagyon fontos, de azon túl még rengeteg intézni való van egy alapításnál. Akinek joga van az épülethez, templomhoz, nem szívesen engedi azt el. A templom esetében nemcsak pénzről van szó a testvérület, vagy ahogy most mondanánk, egyesület részéről, hanem lelki javakról is, amennyiben az ott bemutatott szentmisék búcsúkkal járnak. Nyilván lehettek visszaélések e tekintetben, de ez elenyésző ahhoz a sok lelki jóhoz képest, amelyben ennek révén részesültek az emberek. Miről van szó? A szentmisének végtelen értéke van, mert az Krisztus keresztáldozatának jelenvaló tétele. Jézus Krisztus megszabadított minket mind az áteredő bűntől, mind a személyes bűneinktől, amennyiben azokat megbánjuk, hiszen ezzel fogadjuk el a megváltást. Üdvös dolog élőkért és holtakért imádkozni. Ennek pedig a legteljesebb formája: a szentmiseáldozat, amelyet fölajánlhatunk élőkért és holtakért. Az Egyház által engedélyezett búcsú révén pedig bűneink teljes jóvátételében részesülünk.
Mikor annak a háznak birtokosai [amelyet meg akartunk venni] megtudták szándékunkat, megemelték az árat, amit végtére is nem lehet tőlük rossz néven venni. Elmentem, hogy megnézzem azt, de nemcsak én, hanem a velem lévők is olyan rossznak találtuk, hogy semmi áron sem akartam volna megvenni. Utólag kiderült, hogy ebben nagy része volt az ördögnek, aki meg akarta akadályozni, hogy odamenjünk. A két kanonoknak, akik ezt az ügyet intézték, az volt a kifogásuk, hogy messze fekszik a székesegyháztól. Ez igaz, másrészt azonban ez a város legnépesebb része. Egyszóval egyhangúlag abban egyeztünk meg, hogy az a két ház nem megfelelő, és mást kell keresni. A két kanonok mindjárt hozzá is látott, éspedig olyan lelkes buzgalommal, hogy nem győztem dicsérni érte az Urat. Semmit se mulasztottak el megtenni, amit szükségesnek tartottak. Végül találtak egyet, kedvükre valót, amely egy bizonyos Tamayo nevű emberé volt. Több részből állt, és úgy volt építve, hogy jól megfelelt szükségleteinknek. Ezen felül szomszédja volt egy Suero De-Véga nevű előkelő úr házának, aki igen jó emberünk, és úgy ő, mint ama városrész sok más lakója, nagyon óhajtotta, hogy oda menjünk lakni. (XXIX/14)
Jó, ha az ember nem ragaszkodik túlságosan a saját elképzeléséhez, hanem nyitott marad a körülmények alakulásában megmutatkozó lehetőségekre. Tökéletes épületet nem valószínű, hogy találhatnak Szent Terézék, de olyat igen, amely szorosan véve megfelelő lesz a célnak. Ha valaki csak a tökéletessel elégszik meg, akkor könnyen lehet, hogy sok jóról lemarad.
Ez a ház önmagában véve nem volt elegendő, azonban egy másikat is felajánlottak nekünk vele együtt. Mindkettő együttvéve sem volt akkora, hogy kényelmesen elfértünk volna benne. Mindemellett azok alapján, amiket mondtak róla, szerettem volna, hogy ez az alku létrejöjjön, azonban azok a jó urak nem akarták azt megkötni anélkül, hogy előzőleg meg ne nézessék velem. Annyira nem szeretek a városban kint járni, és annyira megbíztam bennük, hogy sokáig nem tudtak rávenni. Végül azonban mégis kimentem, és egyúttal megnéztem a Miasszonyunk-remeteséget is, nem azzal a szándékkal ugyan, hogy megvásároljam, hanem azért, hogy a másik tulajdonosa ne gondolja: rá vagyunk szorulva az övé megvételére; ez alkalommal, mint említettem, úgy én, mint a velem jött nővérek olyan rossznak találták, hogy még most is csodálkozunk rajta, miképpen tudtunk ekkorát tévedni. Innen [a remeteségtől] elmentünk a másikhoz, azzal az elhatározással, hogy csakis azt vesszük meg, és bár sok kifogásolni valót fedeztünk fel benne, mindenen túltettük magunkat. Világos volt pedig, hogy nehéz lesz a bajokon segíteni, mert például, ha csak némileg megfelelő kápolnát akartunk volna benne berendezni, ráment volna minden valamirevaló lakóhelyiség. (XXIX/15)
Elképesztő, mennyire vak az ember, ha előre megállapodott véleménnyel fog valamibe! Való igaz azonban, hogy ez a tévedés, amelybe a többiekkel együtt estem, alaposan megtanított arra, hogy ne bízzam önmagamban. Egyszóval el voltunk már tökélve, hogy ezt vesszük meg, és bár borsos volt az ára, megadjuk, amit kérnek, s írunk a tulajdonosnak. Ő ugyanis nem lakott a városban, hanem annak közelében tartózkodott. (XXIX/16)
A rugalmasság és a nyitottság nagyban segíti a tisztánlátást. Van, amikor csak utólag látja az ember, mi lett volna a jó. Ám ha már döntött, akkor célszerű elfogadni azt, ami van. Ha viszont van lehetőség a korrekcióra, balgaság lenne nem élni azzal.
Azt gondolhatná valaki, hogy fölösleges annyi szót pazarolni egy házvételre. Várjunk csak azonban, míg kitűnik, miért akarta az ördög megakadályozni a Miasszonyunk-remeteségében való letelepülésünket. Ahányszor csak eszembe jut, igazán elszorul a szívem. (AK XXIX/17)
Mint mondom tehát, valamennyien elhatároztuk, hogy [a másik ingatlant] vesszük meg, és nem mást, mikor a következő napon a szentmise alatt egyszerre csak nagy kétség támadt bennem az iránt, vajon helyesen cselekszem-e. Erős nyugtalanság fogott el, és nem is hagyott el az egész liturgia alatt. A szentáldozáshoz járultam, és mindjárt, amikor magamhoz vettem, a következő szavakat hallottam: „Ez felel meg neked” – éspedig olyan meggyőző erővel, hogy azonnal véglegesen elhatároztam, lemondok a szándékolt vételről, s megveszem a Miasszonyunk remeteségét. Eszembe jutott, milyen nehéz lesz visszalépni egy már-már megkötött alkutól, főként, mikor azt annyira jónak tartották azok, akik oly buzgón fáradoztak az ügy érdekében. Erre azt felelte nekem az Úr: „Ők nem tudják, mennyire sértegetnek engem azon a helyen; ez pedig [hogy oda költöztök] a legjobb orvosság lesz.” Keresztül villant az eszemen, vajon nem képzelődöm-e, azonban nem hittem e kísértésnek, hiszen abból a hatásból, amelyet e szavak reám tettek, világosan láttam, hogy az Úr szellemétől valók. Az Úr is azonnal megnyugtatott, mondván: „Én vagyok.” (AK XXIX/18)
Nehéz megállapítani egy-egy esetben, hogy valamely döntés kapcsán a nyugtalanság vajon honnan származik bennünk. Lehet ugyanis az Úrtól, hogy jobb belátásra ösztönözzön, származhat a gyönge emberi természetből, amely félelmeket gyárt, és jöhet az ellenségtől is, amely el akar tántorítani valami jótól. A belső indulatok, sugallatok megkülönböztetése tiszta szívet igényel, amely mentes az önző érdektől.
Az említett remeteséget, amely elhagyatott, többen rosszra használják, ezért is szeretné az Úr, ha a nővérek jelenléte megszentelné azt a helyet.
Teljesen meg voltam nyugtatva, és egészen megszűnt bennem az előbbi lelki zavar. Azt azonban nem tudtam hirtelenjében elképzelni, miképpen tegyem meg nem történtté, ami megtörtént, és hogyan vonjam vissza azt a sok rosszat, amit arról a házról mondtam. Hiszen a nővérek előtt hangoztattam, mennyire nem felel meg nekünk, és mennyiért nem adnám, hogy megnéztük, mielőtt elfogadtuk volna. Bár azért mindez még nem bántott volna annyira, mert tudtam, hogy a nővérek jónak fogják tartani, akármit csinálok is; de mi lesz azokkal, akik annyira óhajtották ennek az alkunak megkötését?! Látva, hogy oly hirtelen megváltoztattam elhatározásomat, nem fognak-e meggondolatlansággal és ingatagsággal vádolni, ezekkel a szememben annyira utálatos hibákkal?! Mindezek a gondolatok természetesen a legcsekélyebb fokban sem rendítették meg elhatározásomat, hogy a Miasszonyunk házát veszem meg. Most már nem törődtem azzal, hogy hibái is vannak. Ha ugyanis a nővérek jelenléte ott csak egyetlen egy bocsánatos bűnt akadályoz is meg, ahhoz képest mindez semmit sem számít. A felől is bizonyos voltam, hogy mindegyik nővér, éppen így gondolkozna, ha tudná, amit én. (AK XXIX/19)
A presztízsveszteséget el kell fogadni, ha kiderül, nem jól ítéltünk meg egy-egy helyzetet. Az ellenség most éppen azzal kísérti Szent Terézt, hogy pont azok a hibák kiabálnak majd benne, amelyektől a leginkább irtózik: a meggondolatlanság és az ingatagság. Ám Szentünk most már biztos abban, hogy a remeteséget kell megvenniük. Ha győz benne a saját arculatának féltése, a mások véleményétől való függés, hogy kiderül, ő sem tökéletes, mert nem látja át mindjárt a helyzetet, akkor nem valósul meg egy nagy jó, amely sok bűnnek gátat vethet.
A következő fogással éltem tehát. Akkoriban Reinoso kanonoknál szoktam gyónni, aki egyike volt annak a kettőnek, akik a kezemre dolgoztak. Ilyenféle lelki jelenségeimről természetesen még nem beszéltem előtte, mert nem volt rá alkalom, és nem tartottam szükségesnek megtenni. Mivel pedig az ilyen dolgokban mindig ahhoz szoktam magamat tartani, amit a gyóntatóm tanácsol, mert csakis így érzem magam biztonságban, elhatároztam, hogy szigorú titoktartás terhe alatt közlöm vele ezt. Megvallom, hogy igen nehezemre esett volna engedelmeskednem, ha a kinyilatkoztatással ellenkezőt tanácsol, de hát végtére is megtettem volna, bízva a mi Urunkban, aki már több ehhez hasonló alkalommal is megváltoztatta gyóntatóim ellenkező nézetét, és rábírta őket, hogy azt tegyék, amit Ő akar. (AK XXIX/20)
Szent Teréz csak akkor beszél belső dolgairól, ha fontos. Nem szalad fűhöz-fához, hogy elmondja: közvetlenül szól hozzá az Úr. Már tisztában van a közlések hitelességével, azok hatásait megfigyelve, de most nem tudja, hogyan mondja meg a jó papoknak, akik segítik őt az alapításban, hogy éppen az ellenkezőjét kell tenniük, mint amire eddig gondoltak. A gyónás szentségében pedig a Szentlélek működik a pap és a gyónó között. Bízik benne tehát, hogy az Úr megvilágosítja a gyóntatót is.
Elmondtam neki először is, hogy a mi Urunk igen gyakran szokott engem ilyen közlésekben részesíteni, és eddig számos esetből világosan kitűnt, hogy ezek a szavak az Ő szellemétől származnak, majd előadtam, mi történt, hozzátéve azonban, hogy alkalmazkodni fogok utasításához, bármennyire nehezemre essék is. A kanonok értelmes és szentéletű ember, s bár még fiatal, mindenben bölcs belátást tanúsít. Belátta ugyan, hogy a dolog feltűnést fog kelteni, de azért nem mondta, hogy ne tegyem azt, amit a közlésben hallottam. Azt mondtam tehát neki, várjuk meg az emberünket, (akit a tulajdonoshoz küldtünk), és ő is ezen a nézeten volt. Erősen bíztam abban ugyanis, hogy az Úristen el fogja simítani a nehézséget. Úgy is lett. Bár megadtuk neki az egész összeget, amit a házért kért, most újabb háromszáz arany követeléssel lépett föl. Tekintve, hogy már az eredeti ár is túl sok volt, ez az áremelés esztelenség volt részéről. Ebből láttuk, hogy Isten keze van a dologban. Hiszen ő nagyon jó vásárt csinált volna, és fölemelni az árat az alku megkötése után, ilyesmit józan ember nem tesz. (AK XXIX/21)
Aki sokat akar markolni, keveset fog. Az emberi gyöngeség megadta a zöld utat Szent Teréznek, hogy visszalépjen a megkötött egyezségtől, mert a másik fél már megtette azt azzal, hogy a megállapodott árat nem tartotta.
Ha valami kétséges, akkor érdemes várni a körülmények kedvező alakulására.
Ez az eljárás nagyon kapóra jött nekünk, amennyiben kijelenthettük, hogy ilyen emberrel sohasem jutnánk zöldágra. Bár azért ezzel a visszalépésünk még nem volt teljesen igazolva. Hiszen világos, hogy háromszáz arany miatt nem mond le az ember olyan házról, amely megfelel egy kolostor céljainak. Azt mondtam tehát gyóntatómnak, hogy ne legyen gondja a becsületemre; nekem elég, hogy szerinte a kinyilatkoztatáshoz kell magamat tartanom. Közölje tehát egyszerűen barátjával, hogy eltökéltem magam: megveszem a Miasszonyunk házát, legyen az akár drága, akár olcsó, akár rossz, akár jó. Salinas kanonok nagyon éles eszű ember, és bár nem mondtuk meg neki az igazi okot, látva ezt a hirtelen változást, azt hiszem, megsejtette, ezért nem is okozott semmi nehézséget. (AK XXIX/22)
Ami ellen korábban teljes erejével küzdött, Szent Teréz most a mellé teljes mellszélességgel oda áll, és éppen érte harcol. Ebből is kitűnik, hogy nem önmaga a fontos, hanem Isten ügye. Hajlandó elviselni ezért minden lekicsinylő véleményt, ami a személyét éri. – Milyen ember az, aki egyszer ezt mondja, azután meg az ellenkezőjét? – kérdezhették az emberek. – Ne féljünk megváltoztatni véleményünket, ha kiderül, éppen az ellenkezője a helyes.
Azóta mindnyájan megértettük, mekkora tévedés lett volna megvenni azt a másik házat, és csodálkozva látjuk, mennyivel előnyösebb ez. Eltekintve a fő dologtól; mert világos, hogy ott a mi Urunknak és dicsőséges Szűzanyánknak igazán szolgálatára van ez a kolostor, és sok bűnre szolgáló alkalomnak vetett véget. Igen gyakoriak voltak ugyanis ott az éjjeli orgiák, és addig, amíg ez a kegyhely csak remeteség volt, sok minden rosszra nyílt benne alkalom. Ezek megszüntetése bántotta az ördögöt, mi pedig örültünk, hogy valami kevés szolgálatot tehettünk édes Szűzanyánknak, Miasszonyunknak és Pátrónánknak. Elég hiba volt, hogy nem tettük meg mindjárt az elején, mert úgy illett volna, hogy ez legyen egyedüli gondunk. Most már világosan látjuk, hogy sok minden tekintetben az ördög vakított el bennünket, mert annak a helynek számos olyan anyagi előnye is van, amelyet sehol másutt nem találtunk volna meg. Az egész város örül, mert nagyon óhajtotta odatelepülésünket, sőt most már azok is, akik a másik helyre akartak minket vinni, igen jónak tartják, hogy idejöttünk. (AK XXIX/23)
A jó jelenléte sokszor megakadályozza a rosszat. Ha egy családban csupán egy valaki hordozza is a jót, megakadályozza a rossz elhatalmasodását. Minden valószínűséggel sok szenvedés árán, de visszatartja a gonoszság elburjánzását. Ha pedig egy imádkozó közösségről van szó, akkor az kioltja a gonosz minden tüzes nyilát, Jézus Krisztus által.
Áldott legyen az, aki fölvilágosított engem ebben az ügyben, legyen áldott mindörökkön-örökké! Hiszen így tesz mindig, valahányszor sikerre vezet egyik-másik vállalkozásomban, és napról-napra növekvő csodálkozással látom, menynyire nem értek semmihez sem. Értsük meg, ez nem alázatoskodás a részemről, hanem valóban napról-napra tapasztalom. Úgy látszik, a mi Urunk azt akarja, hogy úgy én, mint mindenki más, jegyezzük meg jól, hogy egyes egyedül ő Szent Felsége az, aki ezeket az alapításokat végzi; és Ő, aki sárral gyógyította meg a vakon született koldust, most is azt akarja, hogy egy ilyen magamfajta vak lény tegyen olyan dolgokat, amelyek éppen nem vallanak vak emberre. Az az egy bizonyos, hogy ezen alapításnál sok volt a vakság, és valahányszor visszaemlékezem rá, újra szeretném érte dicsérni az Urat; sajnos azonban, hogy még erre sem vagyok képes, és igazán nem értem, hogyan tudja megtűrni létezésemet. Áldott legyen az Ő irgalma! Ámen. (AK XXIX/24)
Az Úr megengedi, hogy a palenciai alapítás során Szent Teréz megfussa a látszólag fölösleges köröket, mire elérkezik a megfelelő helyre. Ám időnként szüksége van rá Szentünknek is, hogy személyes tapasztalata legyen: valóban Isten viszi véghez ezt a művet. Az is tanulság lehet, hogy nem mindig a praktikus szempont a döntő, hanem vannak természetfölötti indokok is, amelyek többet nyomhatnak a latban egy-egy ügy kapcsán. Legyen az akár egy ingatlanvásárlás.
Még Szent Teréz sem lát mindent előre, de nyitott a fölmerülő lehetőségekre. Hallgat az Istentől jövő belső sugallatokra, annak ellenére, hogy ezzel esetleg csorba esik mások előtt a tekintélyén, mert kiderül, hogy ő sem lát mindent jó előre. – Embervoltunk korlátainak megtapasztalása, ha azt jól éljük meg, segít az igazságban járni, és közelebb visz Istenhez meg embertársainkhoz.