Húsvét vasárnapja

Evangélium Jn 20,1-9

¹A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. ²Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” ³Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. ⁴Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. ⁵Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. ⁶Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot ⁷meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. ⁸Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. ⁹Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. ¹⁰Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.

János megjegyzi, hogy még sötét volt. A feltámadás fénye átlyukasztotta az éjszakát. Nyilván ugyanennek a János-evangéliumnak a prológusára gondolunk: „A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel”, a „megragadni” szó kettős értelmében, amely egyszerre jelent „megértést” és „megállítást”. A sötétség nem értette meg a világosságot, mert, ahogy Jézus mondja szintén Szent Jánosnál, a világ nem kaphatja meg az igazság Lelkét (Jn 14,17), vagy: „a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot” (Jn 3,19). Mindezek ellenére a sötétség nem tudja megállítani a világosságot abban az értelemben, hogy nem tudja megakadályozni a ragyogását. Ugyancsak Szent János hozza a Krisztus győzelmét kifejező mondatot: „Bízzatok, mert legyőztem a világot!” (Jn 16,33).

Tehát „amikor még sötét volt”, Mária Magdolna látja, hogy a követ elmozdították a sírtól. Elszalad megkeresni Simon Pétert és a másik tanítványt, akit Jézus szeretett (feltételezzük, hogy magáról Jánosról van szó), s ezt mondja nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.”  Magától értetődő, hogy a két tanítvány siet. Bizonyára észrevették János tiszteletét Péter iránt. János gyorsabban fut, mert valószínűleg fiatalabb, de hagyja, hogy Péter lépjen be először a sírba.

„Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen.” Felfedezésüket így lehet összefoglalni: a sír üres, és a leplek a helyükön maradtak. Amikor azonban János is belép, a szöveg ezt mondja: „Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt.” Szent János számára a leplek a meggyőzés eszközei, a feltámadást bizonyítják. Még Krisztus kivégzésekor, és azt követően sokkal később is, a keresztények ellenségei azt a hírt terjesztették, hogy tanítványai egyszerűen ellopták Jézus testét. Szent János ezt válaszolja: Ha a testét elvitték volna, a lepleket is elvitték volna! Ha pedig halott lett volna, akkor egy holttestről lett volna szó, amelyről természetesen nem vették volna le a lepleket, amelyek burkolták. 

Ezek a leplek annak bizonyítékai, hogy Jézus immár megszabadult a haláltól. Ez a két lepel, amely őt szorosan beborította, a halál passzivitását jelképezte. E két, most már haszontalanná vált elhagyott lepel láttán, János lát és hisz. Ő azonnal megértette. Amikor néhány nappal korábban Jézus Lázárt visszahozta az életbe, Lázár megkötözve jött ki a sírból, teste még mindig e világ bilincseinek foglya volt, teste nem feltámadott test volt. Jézus kioldozva jött ki, teljesen szabaddá válva, az ő feltámadott teste nem ismer többé béklyót.

Marie-Noëlle Thabut: Az Írások értelme