Szentháromság vasárnapja

Evangélium Jn 16,12-15

¹²Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. ¹³Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. ¹⁴Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. ¹⁵Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.

Mielőtt belebocsátkoznánk Szent Jánosnak ebbe a szövegébe, „díszbe kell öltöztetnük a szívünket” (ahogy Saint Exupéry mondta), jobban, mint valaha. Jézus itt feltárja a Szentháromság intimitását, bevezet bennünket ebbe a misztériumba. Azonban ahhoz, hogy érzékelni tudjuk a szeretetnek és a kommúniónak ezt a misztériumát, rá kellene hangolódnunk, hogy mi magunk is a szeretet és a kommúnió égő tüzei legyünk. Mi azonban inkább a nyers fához hasonlítunk, amelyet tűzbe vetettek, s amely nehezen kap lángra. Jézus itt többek között azt mondja nekünk, hogy az Isten Lelke, a tűz, belénk költözik, a nyers fa közepébe. Jézus tanítványaival elköltött nagycsütörtök esti utolsó vacsoráján vagyunk. Jézus búcsúzkodik, és felkészíti tanítványait az elkövetkező eseményekre. Misztériuma maximumát tárja fel nekik, de vannak dolgok, amelyeket még nem tudnak megérteni. „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.” 

Az emberiség történelme, mint minden emberi történet, egy hosszú út. Ahogy mi, szülők vagy nevelők kísérjük a ránk bízottakat az ő fokozatos ráébredésük során, Isten is kíséri az emberiséget a maga hosszú útján. A bibliai történet során mindvégig Isten fokozatosan nyilatkoztatta ki magát népének. A választott nép csak lassanként hagyta el önkéntelen hiedelmeit, hogy egy kicsit mindig jobban felfedezze az Isten igazi arcát. De ez még nem ért véget. Ennek bizonyítéka Jézus saját tanítványainak a nehézsége, hogy elismerjék őt, mint Messiást, annyira különbözött attól a képtől, amelyet előzőleg alkottak róla. 

Isten felfedezésének ez a hosszú útja még nem ért véget, soha nem ér véget. Folytatódni fog egészen Isten tervének beteljesedéséig. Ennek az útnak során az Igazság Lelke kísér bennünket, hogy elvezessen a teljes igazságra… Úgy tűnik, hogy az igazság ennek a szövegnek a kulcsszava. Ha hiszünk annak, amit olvasunk, akkor az igazság egy cél, nem pedig egy megszerzett valóság: „Az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra…” Ez meg kellene tiltsa számunkra a teológiai kérdéseken való vitatkozásokat, mivel egyikünk sem mondhatja, hogy birtokában van a teljes igazságnak! Másrészt azonban ez nem az értelem rendjébe tartozik, nem egy tudás, hiszen ugyancsak János evangéliumában Jézus azt mondja: „Én vagyok az igazság.” Így már megértjük, hogy a mai szöveg miért használja többször is a „megismerni”[1] igét: „Aki eljön, megismerteti veletek… az enyémből veszi, amit megismertet veletek.” Tudjuk, hogy a bibliai nyelvezetben a „megismerni” egy élettapasztalatot jelöl, nem pedig tudást. Olyannyira, hogy ezt a „megismerni” szót használják a házastársi egyesülésre is. A szeretettapasztalatot nem lehet magyarázni, azt csak megélni lehet és elcsodálkozni rajta.

Marie-Noëlle Thabut: Az Írások értelme