MEGÉRKEZÉS A SZENT JÓZSEF KOLOSTORBA (Avilai Szent Teréz 24. rész)
Szent Teréz elsődleges célja műveinek megírásával, hogy minden követ megmozgasson olvasóiban annak érdekében, hogy vessék el a belső tunyaságot, valamint az alaptalan félelmeket, és elszántan lépjenek rá a belső ima útjára. Ez az az út, amelyen Istennek megengedi az ember, hogy közvetlenül cselekedjék benne. Természetesen azzal együtt, hogy él az Egyház adta szentségekkel.
Nem értem, mitől félnek, akik nem mernek rálépni a tökéletesség útjára. Az Úr adja értésünkre, milyen rossz biztonságban érezni magunkat az olyan nyilvánvaló veszedelemben, amikor az emberek példáját követjük, s mennyire abban áll az igazi biztonság, hogy nagyon előrehaladjunk Isten útján. Vessük szemünket Őrá [Krisztusra], és ne féljünk, hogy lehanyatlik az Igazságnak e Napja, sem hogy enged minket az éjszakában járni, hogy elvesszünk, ha csak mi el nem hagyjuk Őt. (Ö 35,14)
A tökéletesség útja a szeretet útja: az Isten- és felebaráti szeretet útja. Tökéletesség: a hitben, reményben, szeretetben. Ezek az isteni erények, amelyeket az Úr önt belénk a szentségek révén, a Vele való közvetlen kapcsolatban teljesednek ki, Szent Teréz szavával élve: tökéletesek lesznek bennünk Őáltala. Amint az apostol mondja: „Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele.” (1Kor 6,17) Ha Őbenne élünk és Ő mibennünk (vö. Jn 15,4-5), akkor ebben a kommunióban, egyesülésben egy lélek vagyunk Vele. Az Eucharisztiában egyesülünk Krisztus Szent Teste és Vére által a Szentháromságos egy Istennel. A bérmálás szentségében kiárad ránk a Szentlélek, mint az apostolokra pünkösd napján, és tudtunkra ad mindent. Ahhoz, hogy a szentségekben nekünk adott ajándékkal helyesen élhessünk, feltétlenül szükségünk van a szüntelen személyes kapcsolatra Istennel. A belső imában, amikor naponta minőségi időt adunk az Úrnak, hogy velünk lehessen és mi Ővele, megvan a lehetőség a közvetlen baráti kapcsolat kialakulására. Ha megismerjük Istent, Őbenne megismerjük önmagunkat, és elindulhatunk a kölcsönös szeretet útján. Új távlatot kap az ember ebben a szeretetkapcsolatban. Belső szabadsággal tud viszonyulni a világ dolgaihoz és a kegyelem erejében ura lesz önmagának. Nem az Istennel való baráti kapcsolattól kell félni, hanem annak hiányától – sugallja Szent Teréz.
Nem félnek oroszlánok között járni, amelyek mindegyik – úgy tűnik – egy-egy darabot tép ki belőlük, s amelyek a világ megtiszteltetései, gyönyörűségei és más hasonló örömei, s ahol a gonosz szellem azt teszi, hogy még a pókoktól is féljünk. (…) Nyissa föl Ő [a szemünket], aki tudja, az Ő nagy jósága folytán, és ne engedje, hogy [ezek] újra elvakítsanak (…), ámen. (Ö 35,14)
Oroszlánoknak nevezi az ember megkötözöttségeit, mint amilyen a világ szerinti megtiszteltetés és azok az örömök, amelyek – ugyan megengedettek, mégis – rabságban tartanak a hozzájuk való helytelen ragaszkodással. Szétszedik az embert, mert megzavarják a helyes értékrendet benne, és már ezek irányítják, kötik le gondolkodását és belső energiáit.
*
Szent Teréz folytatja Önéletrajzában a Szent József Kolostor megalapításával kapcsolatos történések elbeszélését. Szentünk boldogsága határtalan, hogy végre sok-sok küzdelem árán megalapításra kerül az első „sarutlan” kármelita kolostor, ahol az eredeti Regula és Konstitúció szellemében kezdik el a szerzetesi életet.
Szinte mennyei boldogságot éreztem (…), amikor láttam, hogyan helyezik el az Oltáriszentséget [az új kolostor kápolnájában], és hogyan fogadnak be négy szegény árvát – mivel hozomány nélkül vették fel őket – Isten nagy szolgálóit (mert erre törekedtünk kezdettől fogva, hogy olyanok lépjenek be, akik példával szolgálnak rá…), és [láttam], hogyan készül el a mű, amelyet az Úr szolgálatára s az Ő dicsőséges Anyja szerzetesi ruhájának tiszteletére szántunk, mert ez volt minden törekvésem. Nagy vigasztalásomra szolgált az is, hogy megvalósítottam, amit az Úr annyira megparancsolt nekem, egy templommal többet ebben a városban… olyan nagy volt az elégedettségem, hogy szinte egészen magamon kívül voltam és teljesen elmerültem a nagy imádságban. (Ö 36,6)
Amint korábban már szó volt róla, Szent Teréz hozomány nélkül is vesz föl leányokat az általa alapított kolostorokba, a kor szokásával ellentétben. A lelki előmenetel nyom a legtöbbet a latban, nem az, hogy kivel mennyi hozomány érkezik.
Szentünk öröme nem lehet felhőtlen. Az ellenség minden erejét latba veti, hogy földúlja belső nyugalmát és békéjét.
Miután mindennel végeztünk [és megtörtént az alapítás], mintegy három vagy négy óra múlva a gonosz szellem olyan lelki háborút indított ellenem, ahogy most elmondom. Azt állította elém, hogy mégis rosszul tettem, amit tettem, és vétettem az engedelmesség ellen azáltal, hogy tartományi elöljáróm parancsa nélkül végeztem [az alapítást]. Mert valóban úgy gondoltam, valamelyest tetszése ellenére lesz, hogy a püspöknek rendeljük alá [az új kolostort], mégpedig anélkül, hogy előtte említettük volna neki; noha ő [a rendi tartományfőnök] bizonyára nem akarta volna joghatósága alá fogadni, és nem én változtattam meg a joghatóságot, és azt is éreztem, hogy másfelől semmit sem számít neki az egész. Azt is sugallta [az ellenség]: vajon elégedettek lesznek-e, akiknek ilyen szűkös helyen kell élniük [ebben az új kolostorban], hogy nem látnak-e ínséget az ételben, hogy nem volt-e mindez ostobaság, hogy minek fogtam hozzá ehhez, ha egyszer megvolt a magam kolostora. Mindaz, amit az Úr parancsolt, s a két éve szinte folytonos sok jó tanács és imádság mind úgy kiment az emlékezetemből, mintha soha nem is lett volna benne. Csak ez az elém állított kép járt a fejemben, és minden erény és hit felfüggesztődött bennem anélkül, hogy erőm lett volna bármilyen működtetésére, vagy hogy ennyi csapással szemben megvédjem magam. (Ö 36,7)
Látjuk, hogyan dolgozik a kísértő. Egy jó ügy, Isten ügye megvalósul. Most pedig – mivel megakadályozni nem tudta – utólag követ el mindent, hogy alaptalan félelmekkel hamis lelkiismeret-furdalást okozva, földúlja a lélek békéjét. Ilyenkor föl kell ismernie az embernek, hogy kísértésben van, és várni kell, ameddig Isten világosságot nem gyújt a sötétségben, s rendet nem teremt a káoszt eloszlatva.
Azt is elém állította a gonosz szellem, hogy minek akarok ilyen szűkös házba zárkózni ennyi betegség mellett, és hogyan is tudnék elviselni ekkora önmegtagadást; s milyen nagy és kellemes házat hagytam ott, ahol mindig olyan elégedett voltam, és annyi barátnőm volt; mert a mostaniak talán nem lesznek annyira kedvemre valók; hogy túl sok kötelezettséget vállaltam magamra; hogy talán el fogok keseredni; hogy esetleg maga a gonosz szellem akarta mindezt [az alapítást], hogy elvegye békémet és nyugalmamat, s így a nyugtalanságtól nem fogok tudni imádkozni, végül lelkem elkárhozik. Ilyenfajta dolgok sokaságát állította elém úgy, hogy nem állt hatalmamban másra gondolni, és mindezzel együtt olyan szenvedésbe, homályba és sötétségbe borította lelkemet, hogy el sem tudom mondani. (Ö 36,8)
Így működik a szétdobáló. Eláraszt aggodalmaskodó gondolatokkal, amelyeknek látszólag van némi igazságalapjuk. Hiszen Szent Teréznek valóban sokfajta betegsége van, meg volt elégedve a korábbi kolostorában lévő körülményekkel is… Viszont az Úr emelte ki őt onnan, és kérte tőle az új alapítást, ahol igazi szegénységben és egyedül az imának élve szolgálhatják majd Istent a benne élők. A világosság angyalának képében kísérti meg Szentünket az ellenség. S ebben telik számára az alapítás utáni első óra.
Az Úr azonban megvilágosítja őt, hogy meglássa, kísértésben van, és ez nem a lelkiismeret hangja benne, hanem az ellenség zavarkeltése. Nem szabad hinni minden gondolatnak, még annak sem, amelynek lehet bizonyos igazságtartalma. Meg kell vizsgálni a Szentlélek fényében.
…világosságot adott [az Úr], hogy meglássam: a gonosz szellem volt az, s hogy felfogjam az igazságot, és hogy pusztán hazugságoktól akarok megijedni. Kezdtem visszaemlékezni nagy elszántságomra, hogy az Úrnak szolgálok, és vágyamra, hogy szenvedjek Érte. S azt gondoltam, csak úgy teljesíthetem őket, ha nem igyekszem pihenést keresni, s az lesz az érdemem, ha szenvedést kell elviselnem, és ha Isten szolgálatában viselem el a nehézségeket, ezek tisztítótűzként szolgálnak majd számomra; hogy nincs mitől félnem, hiszen ha szenvedésre vágytam, ennél jobb nem kell, és a legnagyobb üldöztetésben van a nyereség; hogy miért is hagy cserben a bátorságom, hogy szolgáljak Annak, Akinek annyival tartozom. Ilyen és hasonló gondolatok révén nagy erőre kaptam, és megfogadtam az Oltáriszentség előtt, hogy mindent megteszek, amit csak tudok, hogy engedélyt kapjak ebbe a házba jönni [vagyis az újonnan alapított kolostorba], és ha jó lelkiismerettel megtehetem, klauzúrára kötelezem magam. (Ö 36,9)
Amint ezt megtettem, a gonosz szellem egy pillanat alatt elmenekült, s nyugodt és elégedett lettem, amilyen azóta is vagyok. (Ö 36,10)
Szent Teréz bemutatja, hogyan űzhetjük el a kísértőt, aki a gondolatainkon keresztül támad. A nagy nyugtalanság és zavar egyértelműen elárulja jelenlétét. Szentünk józanésszel átgondolja az alapításig elvezető lelki utat, amelyen mindvégig az Úr vezette. A lelki hasznot, amely ebből majd következik. S megcáfolja a szétziláló gondolatokat, mégpedig az Oltáriszentség előtt, imában.
Az ellenség belső fölkavaró tevékenységétől, amelyről Szent Teréz esetében most szó volt, meg kell különböztetni a jó lelkiismeret hangját. Ha rosszat tesz valaki, akkor a helyes lelkiismeret-furdalás egy mély fájdalomban jelentkezik, amely jelzi: letért a jó útról. Fáj, amit tett az ember, vagy amit elmulasztott. A lelkiismeret hangja elaltatható, ha valakinek szokásává válik a bűn.
Szent Teréz számára fontos a fentebb elmondott egy órahosszányi kísértés, mert szerzetesi élete során eddig soha nem szenvedett el hasonlót. Saját elmondása szerint, így sokkal megértőbb tud lenni azok iránt, akik ebben szenvednek.
*
Közben kitudódik a városban, Avilában az új kolostor megalapítása, ami teljes titokban történt, viszont minden szükséges egyházi engedély birtokában: Rómából az alapító okirattal és a helyi püspök engedélyével, aki joghatósága alá vette a Szent József kolostort. Alig múlott el Szent Teréz belső kísértése, hogy vajon jól tette-e, amit tett, máris jön az újabb megpróbáltatás a számára. Nagy felzúdulás következik be, mind a városban, mind Teréz eredeti kolostorában, a Megtestesülés kolostorban.
A főnöknő azonnal írásban parancsolta meg, hogy még abban az órában térjek vissza [a Megtestesülés kolostorba]. (Ö 36,11)
Amikor megérkeztem és beszámoltam a főnöknőnek, valamelyest megenyhült; s az egész ügyet továbbküldték a provinciálisnak… Amikor megjött, igen nagy örömmel álltam a bíróság elé, hogy valamit szenvedhessek az Úrért, hiszen ebben az esetben nem vétettem semmit Ő Felsége [az Úr] vagy a rend ellen, sőt inkább ennek gyarapításán törekedtem minden erővel… Eszembe jutott Krisztus pere, és láttam, milyen semmiség az én ügyem ahhoz képest. (Ö 36,12)
Szent Teréz mellett neves teológusok álltnak, gyóntatói, akik pártfogásukba vették az ügyet, és tudták, hogy a rend a közhangulatra tekintettel nem merné 
engedélyezni az alapítást. Ezért javasolták, hogy ne rendi, hanem püspöki joghatóság alá kerüljön. Szent Teréz ellen a vád, hogy azért alapított új kolostort, hogy nevet szerezzen magának és fölnézzenek rá. Szembesítik korábbi életével, ahogyan a kolostorban élt: sokszor nem tudta betartani az ott lévő enyhített szabályokat sem. Másfelől botrányt okozott a városban és újításokat vezetett be (vö. Ö 36,13).
Szent Terézt eltölti a Szentlélek békéje. Nem mentegeti magát, hanem szelíden előadja a történteket.
Minthogy pedig nagy nyugalom volt bennem, és megsegített az Úr, úgy számoltam be róla, hogy sem a provinciális, sem a jelenlévők nem találtak bennem semmi elítélnivalót. Mikor pedig aztán négyszemközt még világosabban beszéltem vele [a provinciálissal], nagyon elégedettnek bizonyult, és megígérte, hogy ha a város egy idő után lecsillapul, akkor megadja nekem az engedélyt, hogy oda mehessek [vagyis átléphessek a Szent József kolostorba]. (Ö 36,14)
Avila városa azonban olyanná válik, mint egy felbolydult méhkas. A városvezetés gyűlést hív össze a helyi szerzetesrendek teológusaival és mindáron az a szándékuk, hogy azonnal feloszlatják az újonnan alapított kolostort. Egyedül Domingo Bañez domonkos páter bírja őket jobb belátásra, hogy ne azonnal oszlassák fel, hanem vizsgálják meg az ügyet, mert a püspöknek is van beleszólása a döntésbe. Egyébként P. Domingo Bañez is ellenezi így az alapítást, de csak a teljes szegénység miatt. Hiszen a városnak kellene eltartania az új kolostort, a többi – már meglévő – kolostor mellett.
A város annyira felkavarodott, hogy egyébről sem beszéltek, s mindenki elítélt engem, s a tartományi elöljáróhoz és a [Megtestesülés] kolostorba jártak panaszra. Nekem az, hogy mit mondtak rólam, éppolyan kevéssé fájt, mintha egyáltalán nem mondanák, csupán a feloszlatástól féltem. Ez okozott nagy fájdalmat, valamint azt látni, hogyan kerültek rossz hírbe mindazok, akik támogattak, és milyen sokat kellett elviselniük… Így aztán nagy fájdalmat éltem át abban a két napban, míg ezek üléseztek a városban. S amikor a legelkeseredettebb voltam, azt mondta az Úr: „Nem tudod, hogy hatalmas vagyok? Mitől félsz?” – így biztosítva engem, hogy nem oszlatják fel. Ez nagyon megvigasztalt. (Ö 36,16)
Egészen a királyi udvarba viszik föl az ügyet a város vezetői, és egy közel fél éves pereskedés kezdődik. Szentünket teljesen leállítja a perjelnője, nem foglalkozhat tovább az üggyel. A rendnek nincs pénze, hogy elutazzon a királyi udvarba. A provinciális sem az alapítás mellett, sem ellene nem tesz semmit. Mossa kezeit.
Én Istenhez fordultam, s azt mondtam Neki: Uram, ez a ház nem az enyém, hanem Érted készült. Most, hogy nincs senki, aki pereljen érte, tegye ezt Felséged. – Annyira megnyugodtam, és annyira elmúlt belőlem a fájdalom, mintha az egész világ az én ügyemet védte volna, s azonnal biztosnak éreztem azt. (Ö 36,17)
Az Istenre való teljes ráhagyatkozás békét ad. Miután mindent megtett az ember, amit tehetett, átadja Neki mindazt a jót, amiért aggódna, s így a hit biztos talajára áll, tehetetlenségének tudatában hisz Isten mindenhatóságában.
A Szentlélek arra indít egy papot, Gonzálo de Arandát, aki mindig is támogatta Szent Terézt, hogy menjen fel a királyi udvarba, és álljon az alapítás ügye mellé. Ugyanígy tesz Szentünk egyik rokona, „egy szent életű lovag”, Fransisco de Salcedo, aki Szent Teréz bizalmasa. Őket is kemény támadások érik. Mégis kitartóan harcolnak az alapításért.
Szentünk számára érthetetlen ez a nagy küzdelem tizenkét szerzetesnő és egy perjelnő ellen, mert mindösszesen csak tizenhárman lehetnek a kolostorban. Mégis olyan erővel küzd a városvezetés ellenük, mégpedig jó lelkiismerettel, mintha egy hadsereget kellene eltartaniuk. Már odáig jutnak, hogy belemennének a kolostor megmaradásába, ha lenne biztos jövedelme. Szent Teréz is hajlik rá, hiszen úgy tűnik, nincs más mód arra, hogy a Szent József kolostort ne oszlassák föl.
Már el is kezdtünk megállapodni, de a tárgyalás előtti éjszakát imádságban töltöttem, s az Úr azt mondta nekem, ne tegyek így [hogy jövedelemmel alapítok], mert ha egyszer jövedelmünk lesz, többet nem fogják hagyni, hogy lemondjunk róla… Ugyanezen az éjszakán megjelent előttem a szent életű Alcantarai Péter testvér, aki ekkor már meghalt… nagyon szigorú volt, s csak annyit mondott, hogy semmiképpen se fogadjak el jövedelmet, s hogy miért nem akarom megfogadni a tanácsát [hiszen földi életében már a lelkemre kötötte ezt]. (Ö 36,20)
Az Úr váratlanul Avilába hozza Pedro Ibañez domonkos elöljárót, aki most is Szent Teréz mellé áll, és kijárja a provinciálisnál az engedélyt, hogy Szentünk átmehessen a Szent József kolostorba a Megtestesülés kolostorból.
Hatalmas öröm volt számomra az a nap, amikor megérkeztünk ide [a Szent József kolostorba]. Mielőtt a kolostorba léptem volna, a templomban imádkoztam, s szinte elragadtatás jött rám; láttam Krisztust, s úgy éreztem, nagy szeretettel fogad: koronát helyezett a fejemre, és megköszönte nekem, amit az Ő Anyjáért tettem.[Rendünk ugyanis a Kármelhegyi Boldogasszony rendje]. Egy másik alkalommal, amikor mindannyian a kóruson imádkoztunk kompletórium [a befejező imaóra] után, láttam Miasszonyunkat nagy dicsőségben, fehér köpenyben, s mintha mindannyiunkat befogadott volna [köpenye] alá. Megértettem ebből, hogy a mennyei boldogság milyen magas fokát adja meg az Úr e ház lakóinak. (Ö 36,24)