Időt adtam Neked, hogy szerethess...

Ha Isten föltárja előttünk a szemlélődés kapuját, egy új világba lépünk. Ezzel a látható világ más dimenzióba kerül. Ami régen fontos volt, most már nem az, és ami korábban nem számított, most lényegessé válik.

Amikor a belső imában szeretek és szeretve vagyok, akkor lépek be igazán a világba. Isten és az én személyes kapcsolatom – bár a legintimebb valóság – többé már nem „magánügy”. Az imában kitárul a szívem és kitágul, minden ember belefér gondjával és örömével.

Látok Istenben, a Szentlélekben. A belső imában nemcsak „ketten” vagyunk Istennel, hanem együtt az élő és a már üdvösségbe tért szentekkel. Isten országában vagyunk, mert ahol az Isten, ott az Ő országa. Szeretjük egymást Őbenne, a Szentlélekben. A szív belső indulatával, a szeretet dinamikus, újra és újra föllángolásával. Ebben az imában, ahogy mi szeretjük egymást a Szentlélekben, soha meg nem unható az, hogy „szeretlek”. Amint kiindul belőlem a Lélek ösztönzésére, hogy „szeretlek”, azonnal megkapom a választ: „én is szeretlek”. És ez így megy időtlenül, a percek, mintha már nem is peregnének tovább… Élő-eleven kapcsolat ez.

A belső imában megvalósul, hogy „amit ketten vagy hárman egyetértve kérnek a földön, azt megadom”. – Szavak nélkül, a szeretet indulatával kérek, legtöbbször anélkül, hogy konkrétan kérnék valamit. A szeretet az én könyörgésem. És ez az, ami kihat az egész világra, mert a Szentlélekben történik Jézus által az Atya akarata szerint, és a Szentlélek mindenütt jelen van, mindenkit átfog, akár tud róla az illető, akár nem.

A szenvedésemet is szeretetté alakítja a Lélek az imában, és beemeli Krisztus üdvözítő szenvedésébe. Amikor imádkozom, akkor lépek be a legteljesebben a világba, amely nem pusztán anyagi, hanem szellemi valóság. Mindenki fontos nekem és mindenkit szeretek – egyformán – Istenben – Isten kegyelméből.

A legtöbb misszió belülről indul és kifelé irányulva hat kifelé. A kármelita misszió belülről indul, és befelé irányulva hat kifelé.

Ha a Szentírás szavaival imádkozom, az megóv a tévedésektől, mert magával az Igével imádkozom, az isteni teremtő Szóval, amely nem tér vissza az Atyához megvalósulatlanul, hanem megcselekszi, amire küldetett. Egyszerre csupán néhány szentírási szóval imádkozom, hogy ruminálhassam. Az Eukarisztiában Krisztus szentséges testét és vérét veszem magamhoz, hasonló misztérium, amikor az imában az Isten írott szavával táplálkozom. Mindkettő szent és elszakíthatatlan köteléket teremt Isten és közöttem, valamint a teremtett világgal és benne minden emberrel. Az ima számomra fölbonthatatlan kötelék, amely állandó élő kapcsolatot jelent Istenben Istennel és az egész teremtéssel, ez számomra a megkezdett örök élet valósága.

ÖRÖK SZERETETTEL SZERETTÉL

Örök szeretettel szerettél, és én időt adtam Neked, hogy szerethess. Így kezdődött. Annyi időt, amennyit csak tudtam.

Az az idő már csak a miénk: a Tiéd és az enyém, a kölcsönös szeretet ideje – bennem vagy és odabent vagyok Veled.

Ajándékokkal megyek Hozzád mindennap: a szeretet konkrét cselekedeteit gyűjtögetem. Mert amit eggyel, a legkisebb testvéreim közül tettetek, velem tettétek. Azután: aki nem tagadja meg magát, és nem veszi föl keresztjét mindennap, nem lehet a tanítványom. – Ez az ajándékom Neked.

De fogadd el hibáimat is: ilyen vagyok. Ezek is hozzám tartoznak, és Te a válladra veszel. Neked adom ragaszkodásaimat: személyeket és tárgyakat egyaránt, mert egyedül csak Hozzád akarok kötődni, Hozzád, aki szeretett engem, és föláldozta magát értem.

Te vagy a szelíd, leölésre vitt Bárány, aki elnémul nyírója előtt, aki a megroppant nádat nem töri el, és a füstölgő mécsbelet nem oltja ki. Tanulni akarok Tőled, a szenvedő Szolgától, aki kiüresítette magát – isteni mivoltához, mint zsákmányhoz, nem ragaszkodott. Veled lenni azt jelenti: magamra ölteni Téged, aki fölvetted a szolga alakját.

Szívem mélyére rejtem el szavad, hogy bűnnel meg ne bántsalak. Semmit nem akarok tenni Nélküled.  Ha valaki szeret engem, megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzámegyünk, és benne fogunk lakni. (Jn 14,23) Bennem vagy, s odabent vagyok Veled.

Te vagy az én Istenem, virrasztva kerestelek, és Te rám találtál. Szomjaztam Rád, testem utánad epedt, mint a puszta kiaszott földje. Vágytam Rád, és Te betöltötted kínzó vágyamat: kitágítottad szívemet és nekem adtad Magad, dicsőségeddel és hatalmaddal. Irgalmad többet ér, mint a földi lét, Te vagy az Élet, ezért dicsőítelek Téged. Neked mondok áldást örökké, Te magad vagy az imám. Mint dús lakomával, betelik Veled egész valóm, és Veled együtt ujjongok a Szeretetben. Még fekvőhelyemen is Rád gondolok, álmomban is Veled vagyok, szárnyaid oltalmában örvendezem. Szorosan átölelsz engem és én beléd kapaszkodom, nem engedlek el, mert megtartasz jobboddal – és mindörökké tart az öröm jobbodon, mert a Szeretet soha nem múlik el. Ámen.