Él az Úr!

A szívünkben egy csodálatos világ van: Isten világa, a mennyország. Az Isten országa köztetek, bennetek van – mondja Jézus. - Az Isten országáról nem lehet azt mondani: itt van, vagy amott…(vö. Lk 17,21) Isten országa nem az égben van, hanem bennünk, a szívünkben. A szív a személyiség központját jelenti.

Az érzékeinkkel megtapasztalható világot látjuk, halljuk, tapintjuk. Van ugyanakkor a szívünkben lévő világ, ami testi szemmel nem látható, füllel nem hallható és kézzel nem tapintható. Meg kell tanulnunk élni benne! Először is be kell lépnünk önmagunkba.

Hogyan lépek be önmagamba?

A testi szemmel látható világban nagy zaj van. A zaj kultúrájában élünk – halljuk gyakran a mondást. Erőszakosan szuggesztív hatások áradata ér bennünket: a fogyasztói társadalom világa ez. Vedd meg! – Mindegy, hogy szükséged van-e rá, vagy sem. – Vedd meg, mert nekem nyereséget hoz! Ne lógj ki a sorból! Mindenki megveszi… – És mindegy, hogy ez éppen mire vonatkozik. Ma ez, holnap az…

Gondolkodó emberekre van ma szükség. Értelmes emberekre, akik használják az Isten által nekik adott képességet: gondolkodnak, és mernek az árral szemben úszni. Gondolkodnak, és azt mondják: Nem. Nem állok be ebbe a sorba, és nem veszem meg a huszadik cipőt, limlomot. Drágább az életem, az időm annál, semmint órák hosszú sorát töltsem a szupermarketekben. Nem leszek tömegember, aki úszik az árral. Nem baj, ha nem értenek meg, ha nevetnek rajtam, vagy lekicsinylően legyintenek. Önálló, gondolkodó személyiség akarok lenni, aki tudatosan él. – Például – tudatosan dönti el: megvásárol-e valamit, vagy sem. – Az első lépés tehát: tudatosan élni. Nem engedem magam vezetni az aktuális reklámtól. Aki tudatosan él, az szabad ember. A tömegember olyan, mint egy marionett figura, amit dróton rángatnak hol ide, hol oda. Légy szabad! Élj tudatosan!

Miért fontos ez? Egy fiatal keresztény fiú azért nem adta át a helyet a járművön egy idős néninek, mert félt, mit fognak szólni a társai. Félt, hogy lenézik, kiközösítik. Ma ugyanis nem divat udvariasnak lenni. – Légy szabad! Vállald önmagad, aki vagy, illetve aki szeretnél lenni!

A zaj kultúrájában élünk. Állandóan a fülünkben van a fülhallgató, és hallgatunk valamit: zenét, vagy éppen mobilon beszélünk, no és az internet…
Állandó zajban élünk. Kívül élünk. Önmagunkon kívül élünk. Ezért lassanként kiégünk. Lehet, hogy már tapasztaltad: fáj az üresség, ami benned van. Újabb és újabb élményeket keresel. De amint megkaptad, már az sem elég, nézel a következő után, és ez így megy végestelen végig…

„Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik benned” (Szent Ágoston).

Öntudatlanul keresel valamit, és magad sem tudod, hogy mit. Ha érzed szíved nyugtalanságát: hiányzik valami – tudd, hogy maga Isten hiányzik neked, és senki-semmi nem tudja betölteni ezt a hiányt, csak Isten maga.
A boldogságot keresed. Azt a boldogságot, amely tartós, amelyben végre megnyugszol, és a béke harmóniájában megpihenhetsz. Keresed, és nem találod, mert rossz helyen keresed. Kívül keresed, holott benned van, a szívedben. Szent Ágoston írja Vallomásaiban: „Íme belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. (…) Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem.”
Tehát van egy másfajta érzékelés, nem csak a külső. A szívben is van érzékelés, de más módon. A szívben lévő fényt nem a szemeddel látod, hanem a bensődben tapasztalod. Tapasztalhatod, „érintheted” Istent, nem a kezeddel, hanem a szíveddel. Olyan, mint amikor sétálsz, és egyszerre csak megsimogat egy csöndes szellő. Finoman, lágyan. Ha rohansz, akkor észre sem veszed. Meg kell tanulnunk „közlekednünk”, élnünk a szívünkben. Csodálatos világ, ami fölfedezésre vár! Csak rajtad múlik, elindulsz-e. Lépj be önmagadba, hogy ne csapongj kint össze-vissza, mint a falevél, amelyet elsodor a szél! Az önmagadba való belépés kapuja: az imádság.

De milyen imádság?

Istent élő valóságnak kell tekintened és beszélni Vele, mint a jó barátoddal. Isten jelen van a szívedben, csak rá kell találnod. Mennyi időt és energiát fordítunk a barátainkra, és nem sajnáljuk! És ez jó.
A nap 24 órájából adj Istennek mindennap 15 percet, amikor csak Vele vagy! Röviden olvasol a Szentírásból. Csak röviden. És jelen vagy Isten számára. Megállsz a napi forgatagban, és azt mondod: „Istenem, a Tiéd vagyok. Akarlak szeretni. Légy a barátom!” És elmondod neki a szívedben, ami fáj, ami örömet okoz. Kérsz, és hálát adsz. Egyszerű szavakkal. A legfontosabb: jelen vagy a számára. A külső zajból átlépsz a belső csöndbe: a szíved csöndjébe, ahol Isten szól hozzád. Szavakkal a Szentírásban, szavak nélkül a szív belső indulatával.

A bensődben vár rád Isten. Van, akire egy egész emberi életen át kell várnia, és csak az utolsó leheletében ismeri föl szívében az élő Istent, aki türelmesen várt rá. Diszkrét és tapintatos a mi Istenünk. „Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat, és kinyitja nekem az ajtót, bemegyek hozzá, vele étkezem, és ő énvelem.” (Jel 3,20) Asztalt terít neked az Isten a szívedben. Ez egy kép, ami a szeretetben való egységet fejezi ki. „Íme belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. (…) Velem voltál, de én nem voltam veled”.

Ha belépsz a szívedbe, ahol Isten világa van, és kitartóan ott maradsz, bent maradsz – akkor olyan boldogságot tapasztalhatsz meg, amelyet kívül soha: a Szentlélek békéjét. A mennyország pedig béke és öröm a Szentlélekben. Mindez a szívedben van. És Isten képes téged boldoggá tenni. Boldogságra teremtett. Ha valaki boldogtalan, ez azt jelzi, hogy még nem talált rá Istenre a szívében.

Belül is lehet zaj: emlékképek sokasága rohan meg, amikor Istennel akarsz lenni. Éppen akkor zavar X vagy Y vagy éppen Z… Ne veszítsd el türelmedet, és ne add fel, hanem mindennek ellenére légy jelen Isten számára – elszántan, mint egy szerelmes, aki árkon-bokron képes átgázolni, csakhogy találkozhasson kedvesével – így kell keresned Istent a szívedben, aki már régen rád talált. Hiszen nem is kereshetnéd, ha Ő meg nem talált volna téged, mert Ő előbb szeretett.
„Bizony, rejtőző Isten vagy te” – írja Izajás próféta (vö. Iz 45,15). Szerelmes szívvel kell keresned Istent. Állhatatosan szólongatnod: Hol vagy? Miért rejtőztél el? Lásd már a lelkem is eleped…
 

Segítségedre sietnek a zsoltárok, például a 41. zsoltár:
„Mint szarvas sóvárog a forrásvízre,
Úgy áhít a lelkem, téged, Istenem.
Isten után szomjazik a lelkem, az élő Isten után:
Mikor mehetek, hogy megjelenjek az ő színe előtt?” (Zsolt 41,2-3)

Vagy a 62. zsoltár:
„Isten, te vagy az én Istenem,
Virrasztva kereslek.
Terád szomjas a lelkem, testem utánad eped,
Mint a puszta kiaszott földje.
Szentélyedben hadd jelenjek meg előtted,
Hogy lássam hatalmad és dicsőséged.
Mert irgalmad többet ér, mint az élet,
Hadd magasztaljon ezért ajkam!”

Erre kell eljutnunk, hogy fölismerjük: Isten hiányzik nekünk. Ekkor már nem kóborlunk kívül, hanem nekilendülünk és az imádság kapuján át belépünk a szívünkbe, kitartóan bent maradunk, és szerelmes lélekkel keressük Őt.
„Szívemet kitágítottad” – mondja a zsoltáros (vö. Zsolt 118,32). Ehhez azonban a zaj világából át kell lépned a csönd világába. Először kínlódsz, és nem tudsz, mit kezdeni vele. Süket csöndnek érzed, amelyben nem történik semmi. De közben Isten munkálkodik benned. Adj neki a 24 órából mindennap 15 percet! Legyen ez az idő az Övé, csak az Övé. Keress egy zugot a lakásban, vagy menj ki a szabadba egy csöndes helyre!

Élő, személyes kapcsolat Istennel – csak ez oldja meg a problémádat.

Szent Terézia anyánk, akinek jövőre ünnepeljük születése 500. évfordulóját ezt írja Önéletrajzában tanácsként:

„…az Urat lelkük legbelsejében keressék (…) itt kell keresni Istent. (…) Szent Ágoston (…) azt mondja: nem a tereken, nem az örömökben, sem máshol, ahol kereste, nem találta Őt, csakis önmagában. Nagyon is világos, hogy ez a legjobb, és nem kell az égbe menni érte, sem eltávolodni önmagunktól…” (Ö 40,6)

Ha belépünk a szívünkbe, akkor Názáret csöndjébe lépünk be. Abba a bensőséges csöndbe, amelyben József és Mária élnek Jézussal. A legkönnyebb út, ha Máriát kérjük: vezessen be minket názáreti otthonába, és tanítson bennünket, mint a gyermek Jézust, hogy képesek legyünk a szeretet útján járni szívünk legbelsejében, ahol maga a Király lakik, aki Atya, Fiú és Szentlélek.