Rekreáció

Kolostorunk légkörét alapvetően a csend határozza meg a magányra és szemlélődésre szóló meghívottságunk jegyében. Szent Terézia anyánk azonban fontosnak tartotta, hogy az általa létrehívott kis közösségek örömtelien éljék hivatásukat, igazi mély testvéri szeretetben. Ezért előírta, hogy legyen naponta két alkalom, amikor a nővérek beszélnek egymással: felvidítják a szomorúakat, gyakorolják a testvéri szeretetet, meghallgatják, buzdítják egymást.

Az ebédet követő rekreációnk a délelőtt folyamán történtekről való híradással, közös mosogatással, beszélgetéssel, sétálással telik. Vacsora után viszont mindnyájan körbe ülünk, és egyetlen feladatunk a többiek meghallgatása, a vidám együttlét… 

rekreáció